Sokszínű pitch-ek, befektetések és elutasítások, a Cápák között legújabb adásában sem volt hiány izgalmakból.
Egy új személyiségtípus-teszt alapján mindenki könnyen kiderítheti, hogy a következő évtizedben új állás után kell-e néznie. Egy új személyiségteszt az önismereten túl abban is segíthet, hogy felmérd, a következő tíz évben mekkora veszélyt jelent munkádra a robotizáció terjedése.
Sokszor beharangozták, újabban pedig már az évtized végére teszik annak időpontját, amikorra több foglalkozásban is robotok válthatják ki az emberi munkaerőt. Ebből a szempontból hallani a könnyen automatizálható munkakörök veszélyeztetettségéről: sofőrökről, egészségügyi pozíciókról, vagy éppen az adminisztratív feladatokat végzőkről is.
Valójában azonban nem a foglalkozás szabja majd meg, hogy ki kerül utcára, illetve ki találja meg a számítását a robotok terjedésével 2031-ben is, még ha nem is feltétlenül ugyanabban a munkakörben, amelyben ma tevékenykedik
Egy új, szakértők által készített teszt megmutatja, hogy milyen a munkahelyi személyiséged. Ez pedig az önismereten túl abban is segíthet, hogy felmérd, a következő tíz évben mekkora veszélyt jelent munkádra a robotizáció terjedése.
A legkönnyebben az új felosztás szerint az újító és a felfedező személyiségtípusba tartozók vészelhetik át a robotmunka terjedését. Ők folyamatosan járatlan utakat és megoldásokat keresnek, sőt, remekül alkalmazkodnak a változásokhoz is. Az átlagnál kevésbé kell aggódnia a megérzéseire hallgató különcöknek is, akik a legharcosabb személyiségtípust képviselik. A rendszerező és a logikus csoportba sorolhatók – más okokból, de – szintén megtalálhatják a számításukat az új világban. Ők lesznek elsősorban azok, akik a gépek tevékenységét irányítják és tervezik a jövőben. Hasonlóképp felelősségteljes állásra számíthat, az, akire leginkább a megbízhatóság jellemző, a konzekvens és kiszámítható munkaerőnek ugyanis bármilyen körülmények között hasznát veszik majd a munkáltatók, és persze a robotok is. No, és aki csapatjátékos, vagy igazi csupaszív ember? A jóslatok szerint a robotizáció erősödésével párhuzamosan felértékelődik majd az emberi tulajdonságok szerepe, a korábbinál fontosabbá válnak a valódi kapcsolatok, a közösség.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Valójában tehát mindenki megtalálhatja a számítását, ha képes az új feladatokhoz alkalmazkodni. A következő évtized kezdetére ugyanis számtalan olyan új állás jöhet létre, amiről ma még elképzelésünk sincs, a felkészülésben pedig saját magunk megismerése lehet az egyik leghatékonyabb eszköz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







