A zenész nyíltan beszélt anyagi helyzetéről is, elárulva, hogy a folyósított összeg szinte fillérre pontosan kétszázezer forint.
Életszerűtlen változtatni a pedagógusok életpályamodelljén - mondta Novák Katalin. A 2013-ban bevezetett életpálya-modell szerint a tanárok bértábláját nem a mindenkori, hanem a 2014-es minimálbér 101500 forintos összegéből számolják.
„Szerintem nincs arról egyáltalán vita, hogy szükség van arra, hogy emelkedjenek majd a pedagógusbérek.” - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Az ATV azt kérdezte Novák Katalintól, hogy a gondolkozik-e a kormány a pedagógusbér számításának megváltoztatásán. A 2013-ban bevezetett életpálya-modell szerint ugyanis a tanárok bértábláját nem a mindenkori, hanem a 2014-es minimálbér 101500 forintos összegéből számolják. Novák Katalin szerint
a pedagógus életpálya nem minimálbérhez kötött. Ilyen értelemben ez egy olyan felvetés, ami megváltoztatná a mostani logikáját a pedagógus életpályának. Én nem érzem azt életszerűnek, hogy változtassunk a jelenlegi logikán alapjaiban. Azon, hogy egyébként a pedagógusoknak a bérét kell emelni, ezzel nem tudnék vitatkozni, és nem is szeretnék.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







