Több mint 30 bemutatóbarlang működik, a legtöbb a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
Óriási szakemberhiány jöhet, ha berobban a turizmus: takarítónak, futárnak álltak az idegenvezetők
A korábban aktív idegenvezetők negyede már nem a szakmában dolgozik, miközben lassan megindul a turistaáradat Budapestre.
A pandémiát megelőzően a végzettséggel rendelkezők harmada, 4000-4500 idegenvezető dolgozott Magyarországon. A járvány idején az ágazat nem kapott támogatást, volt, aki takarítóként, vagy éppen futárként, a szerencsésebbek nyelvtanárként vagy informatikusként helyezkedtek el – mondta az InfoRádiónak Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke. Most készítenek egy felmérést a pontos adatokért, de úgy sejtik, hogy az akkor aktív idegenvezetők negyede már nem idegenvezetőként dolgozik.
Mint a szakember elmondta, a több hónapos szervezést igénylő, nagy létszámú csoportos utak még váratnak magukra, viszont valószínű, hogy jövőre beindul a turizmus, például a Budapestre utaztató hajótársaságoknál az összes hely betelt jövőre.
Az idén nem lesz probléma az idegenvezetőkkel, de jövőre igen, mert akkor már nagy tömegek jönnek majd
- hívta fel a figyelmet az elnök.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







