0 °C Budapest
Manager is insulting his colleague in an office

Egyre nehezebb a főnökváltás a magyar munkahelyeken: erre számíthatnak most a dolgozók

2023. április 25. 12:30

Függetlenül attól, hogy közös megegyezéssel vagy rendes felmondással szűnik meg a munkaviszony, egy vezetői pozícióban dolgozó munkatárs pótlásakor a toborzás és a személyre vonatkozó kiadások költségei akár egy teljes esztendő bértömegét is kitehetik.

Egy klasszikus funkcionális felépítésű, közepes méretű vállalat esetében a menedzserek fizetését nagyban befolyásolja a cég földrajzi elhelyezkedése, ahogy az is, mely iparág szereplőjéről beszélünk. Akár százezres nagyságrendben is lehet eltérés a menedzsment tagok bérében, attól függően, hogy az első számú vezető(k), a tulajdonosok miként értékelik az adott funkció (emberi erőforrás gazdálkodás, pénzügy, minőségbiztosítás, mérnökség, termelés) fontosságát a vállalaton belül.

Mik a költségek?

Vezetőváltás esetén kalkulálni kell a toborzás költségével. A munkaerő-közvetítéssel, fejvadászattal foglalkozó cégek döntő többsége sikerdíjért dolgozik, amit majd minden esetben a felvett munkavállaló éves bruttó alapbérével összefüggésben, mértékét tekintve pedig 17-20% között határoznak meg. Viszonylag egyszerű számítás egy zöldmezős gyár indulása, amikor az első kolléga felvételére készülünk. De mi a helyzet akkor, ha egy meglévő vezető kolléga cseréjét tervezzük?

A foglalkoztatás szempontjából békeidőknek számító ’90-es évekhez képest, most mindent azonnal szeretnénk. Egy vezető beosztású kolléga pótlásánál különösen felértékelődött a minőség mellett, az idő szerepe, jelentősége. Ráadásul, az olyan plusz költségek, mint például az információkat biztosító kollégák kieső kapacitása, nehezen mérhetők

– fogalmaz Ottó Csaba, a Man at Work ügyvezető igazgatója.

Figyelnünk kell arra, hogy ne omoljon össze, roppanjon meg alatta a szervezet, ne szakadjon ketté, törjön meg a menedzsment egysége, legyen átmenet, idő az átadás-átvételre, és korrekt legyen munkajogi szempontból is a vezetőváltás, ezek a cserék nem ad hoc módon, egyik napról a másikra mennek végbe, kardinális kérdés az idő. Mindig akadnak azonban olyan cégtulajdonosok vagy első számú vezetők, akik az abszolút „melegváltásban” hisznek, vagyis szerintük jobb, ha nem találkozik az új kolléga és a „régi motoros”.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hosszú felmondás

Tegyük fel, hogy épp egy olyan mérnökség vezetőcseréjét tervezzük, aki egyébként nyitott a közös megegyezésre. Az ilyen szintű pozíciókban megszokott 2-6 hónapos felmondási idő és az egyébként akár 1 éven túlra is elhúzódó elhelyezkedései esélyeket latolgatva, gyakorta születnek olyan megállapodások, hogy akár még további 6 hónapra is állományban tartják a munkáltatók azt a vezetőt, akitől megválnak és előfordul, hogy effektíve be sem kell járnia.

Ha viszont munkáltatói rendes felmondásban gondolkodunk, úgy mindenképp számolnunk kell azzal is, hogy a távozó vezető a felmondási időre járó bér mellett akár végkielégítésre is jogosult lehet. A felmondásra járó juttatások köréhez tartozó tétel, ha használhatja a cégautót, ha jogosult a cafetériára. Külön kellemetlenség és ehhez tartozó költség lehet, ha megtámadja a munkáltatói felmondást bíróságon és helyt adnak a keresetének. Ezen munkaköröknél a felmondási időre a tankolókártya használata és az éves célprémium elszámolására született megállapodások is izgalmasak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem