2 °C Budapest
Női közjegyző pecsételte le a szerződést. Ügyvédi iroda.

Kitömték a közjegyzők zsebét a magyarok: óriási pénzeket szakítottak a tisztviselők

2024. június 27. 11:03

Volt ugyan veszteséges közjegyzői iroda, de olyan is, amiből 140 milliós osztalékot vettek ki a tulajdonosok.

29 milliárd forintot költöttek tavaly a magyarok a közjegyzőknél, amiből összesen 10 milliárd forint nyereséget tudtak kivenni az ebben a munkakörben dolgozók - erről az rtl.hu számolt be. Nem véletlen, hogy itt kivételről lehet beszélni, ugyanis a közjegyzői irodák egy 2022-es jogszabálymódosítás óta cégformában kell, hogy működjenek.

Természetesen akadtak veszteséges cégek és irodák, de voltak olyanok, amelyek kimondottan nagy pénzt szakítottak tavaly. Az egyik budapesti iroda 296 milliós árbevétel mellett 158 milliós nyereséget termelt - és ebből a tulajdonosok ki is vettek 140 millió forint osztalékot.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a portálnak azt mondta: a közjegyzők bevétele nem kiugróan magas a többi, jogi végzettséghez kötött szakmához mérve.

A közjegyzők rendeletben meghatározott díjak alapján dolgoznak, amitől nem lehet eltérni, az ügyvédi munka viszont például szabadáras, így számtalan olyan ügyvédi iroda működik, amelynek árbevétele, nyeresége sokkal magasabb, mint bármely közjegyzői irodáé. Ráadásul egy-egy közjegyzői irodában nemcsak a közjegyző dolgozik, hanem jellemzően egy vagy több közjegyzőhelyettes, közjegyzőjelölt és adminisztratív dolgozó is, így az árbevétel is ennyi felé oszlik

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- írta válaszában a MOKK.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?