A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
Kiküldenék a fiatalokat a földekre: velük pótolná a napszámos munkaerőhiányt az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara igényfelmérést indított a gazdálkodók és az agrárvállalkozások körében, hogy diákmunka formájában igényt tartanánk-e 16-18 éves fiatalok bevonására a szezonális munkák során.
Az Agrárminisztérium szorgalmazza a 16-18 év közötti, szakképzésben és közoktatásban tanuló fiatalok bevonását a mezőgazdasági idénymunkákba. Ezáltal a fiatalok betekintést nyerhetnek a hazai agrárium működésébe, másfelől diákmunka formájában segíthetnék a gazdálkodókat a szezonális munkacsúcsok alkalmával.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ehhez kapcsolódóan igényfelmérést indított, hogy feltérképezze: a gazdálkodók és az agrárvállalkozások szívesen fogadnák-e a középfokú oktatásban tanuló diákokat az idénymunkák során, milyen lehetőségekkel, kapacitással rendelkeznek, illetve milyen feltételeket tudnak biztosítani a diákok számára.
Amennyiben az igényfelmérés alapján a gazdák részéről érdeklődés mutatkozik a diákok idénymunkában való foglalkoztatása iránt, az Agrárminisztérium egy adatbázis és információs weboldal létrehozását tervezi. Ez közvetlen összeköttetést biztosítana a diákok, illetve az őket foglalkoztatni kívánó mezőgazdasági vállalkozások számára, valamint tájékoztatná a diákokat és a fogadó vállalkozásokat a foglalkoztatás jogszabályi kereteiről, lehetőségeiről. Az anonim kérdőív kitöltésére 2025. február 28-ig van lehetőség.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Aztán melyik NER szolga földjén kell az ingyen munkaerő,tessék már mondani?Mert,hogy akinek kellene ehhez a fiatal,annak meg nem jutna belőle.
Meg aztán,ha kevés az ember,van a mindenféle sóhivatalban elég. Szerintem nyugodtan kimehetnek az igazán"tanult"fők is egy kis idénymunkára. Legalább lesz egy kis sütnivalójuk a munkáról,amiről dumálnak.