A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és több ágazat várakozásait mutatja.
Jövő héten bértárgyalások kezdődnek az Oktatási Hivatalnál (OH), annak ellenére, hogy nemrég még tagadták azt, hogy az alacsony fizetések miatti elvándorlás súlyos működési zavarokat okozna – írja a Hvg.hu.
A hírportál egy héttel ezelőtt arról adott hírt, hogy példátlan mértékű elvándorlás zajlik az OH-nál, fél év alatt több mint 120 munkatárs mondott fel, ami egy 1200 fős intézmény esetében tízszázalékos veszteséget jelent. A lap szerint a dolgozók döntésében az alacsony bérek, a túlterheltség és a fokozódó politikai nyomás játszott főszerepet.
Ami pedig a béreket illeti, a tapasztalt, többdiplomás szakemberek is nettó 400 ezer forint alatti fizetést kapnak, a fiatal diplomások pedig mindössze 300 ezer körül keresnek. Erre reagálhatott kedden a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) képviselője, aki tudatta, az OH munkatársaival, hogy visszajelzést kaptak a bérköveteléseikkel kapcsolatban. Ezért szeptember 4-én meg is kezdődnek a bértárgyalások a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal vezetése, illetve a MKKSZ között, amelyen részt vesz Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







