Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ma 10 órakor kezdte el a sajtótájékoztatót tart a Karmelita Kolostor Színháztermében.
Megelégelték sorsukat az oktatásban dolgozók: ez volt az utolsó csepp a pohárban, lépniük kellett
Az Oktatási Hivatalban súlyos létszámhiány alakult ki az alacsony bérek miatt, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azonnali bértárgyalást kezdeményezett a kormánynál - írja a Népszava.
A szakszervezet elnöke, Boros Péterné levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az első félévben 120 dolgozó, a hivatal munkatársainak 10 százaléka mondott fel. Ez a humánerőforrás-krízis vezetett ahhoz, hogy április 23-án már sztrájk-készültségben voltak a hivatal dolgozói.
A munkavállalók több mint fele írásban is nyilatkozott sztrájkszándékáról, amit a kormány akkor törvénytelennek minősített és leállított. Mivel azóta sem történt előrelépés, a szakszervezet most sürgős bértárgyalást kezdeményezett.
Az érdekképviselet azt javasolja, hogy a diplomás szakemberek bérét legalább az oktatási intézményekben dolgozó tanárok keresetéhez igazítsa a kormány. Ellenkező esetben fennáll a veszély, hogy a dolgozók vagy visszamennek tanítani, vagy teljesen elhagyják a szakmát jobban fizető állásokért.
Hasonlóan súlyos a helyzet a szociális ágazatban is, ahol a dolgozók átlagkeresete az országos átlag mindössze 77,5 százaléka. Az MKKSZ a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum összehívását is követelte, de válasz nem érkezett.
A szakszervezet őszre figyelemfelkeltő akciót tervez: a "lyukas cipő" kampányban használhatatlan lábbeliket gyűjtenek, amelyeket majd eljuttatnak a döntéshozóknak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Időközben Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére szeptembertől 15 százalékkal emelkedik, ami a megyei kormányhivatalok, járási hivatalok és kormányablakok munkatársait érinti.
Címlapfotó: Kovács Attila, MTI/MTVA
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







