Magyarország egy évvel ezelőtt, 2025 januárjában 2,5 milliárd euró értékben bocsátott ki 10 és 15 éves eurókötvényeket.
Fordulat a minimálbér-emelésben: jövőre sem lesz sokkal több pénz, ennek nem fognak örülni a magyar dolgozók
A gyenge gazdasági teljesítmény miatt újratárgyalják a korábban megkötött hároméves bérmegállapodást. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán közeledtek az álláspontok, és a felek közel kerültek a kompromisszumhoz a 2026-os minimálbér és garantált bérminimum emelésével kapcsolatban.
A korábban tervezett 13 százalékos minimálbér-emelés helyett fixösszegű növelés körvonalazódik a legfrissebb bértárgyalásokon. "Olyan fixösszegű minimálbér és garantált bérminimum emelési javaslat körvonalazódik, ami még belefér a cégek gazdálkodási keretébe" – nyilatkozta a Portfoliónak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a tárgyalások jelenlegi szakaszában minden érintett fél a saját testülete elé viszi a megvitatott számokat jóváhagyásra. A kormány a következő ülésén tárgyalja majd a javaslatot. Palkovics megerősítette, hogy a gyengébb gazdasági teljesítmény miatt nem valósulhat meg a korábban tervezett 13 százalékos emelés.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke is hasonlóan nyilatkozott: "A kezdeti viták után nem vagyunk nagyon messze a megállapodástól. Senki sem mond ki semmilyen számot egyelőre. Mindenkinek megvan ebben a saját házi feladata, hogy a testületei elé vigye a fixösszegű béremelésről szóló javaslatokat. A kormánynak is üléseznie kell ez ügyben."
A kormány a szociális hozzájárulási adó 1 százalékos csökkentésével támogathatja a béremelést, de erről még nem született végleges döntés. A szakszervezetek korábban ragaszkodtak a kétszámjegyű béremeléshez, míg a munkaadói szervezetek nem látták ennek anyagi fedezetét.
Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a gyenge GDP-adatok nem okoztak meglepetést, inkább csak fokozták a csalódottságot. "Csak erősítették az egész éves tapasztalatokat, az ágazati szakszervezetek tulajdonképpen ilyen körülmények között készülnek a vállalati szinteken a jövő évi tárgyalásokra" – fogalmazott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára rámutatott, hogy a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések folyamatosan romlottak. "A tavaly októberi prognózisok általában még 3 százalék feletti értékeket mutattak, a 3 éves bérmegállapodás aláírásakor, 2024. november elején, éppen egy éve, 3,4 százalékos volt a várakozás, amely ugyan optimista volt, de reálisnak látszott akkor. Ebből lesz a végén 0,5 százalék" – részletezte.
A VOSZ főtitkára figyelmeztetett, hogy a kötelező béremeléseket a gazdasági realitásokhoz kell igazítani, különben cégek tönkremenetele és a munkanélküliség növekedése fenyeget. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a munkaadók elkötelezettek a jövő évi reálbér-növekedés mellett, amely akár 3-4 százalékot is elérhet.
Perlusz László szerint a kormányzati szerepvállalás az élőmunkaterhek csökkentésével további támogatást jelenthet az érezhető reálbérnövekedéshez. Kiemelte, hogy az elmúlt két évben a minimálbér és az átlagbérek is 20 százalék feletti növekedést mutattak, miközben az infláció összesen 9 százalék alatt maradt. "Folytatódik tehát az igen dinamikus reálbér-fejlesztés egy összesen 1 százalékkal növekvő gazdaságban. Mindez a pénzügyi fenntarthatóság határát súrolja, hiszen irreális költségnövekedést jelent, amely komolyan megterheli a cégek tartalékait és rontja az üzleti kilátásokat" – zárta gondolatait.








