Balatonfüreden elindult a szolgálati lakások építése: két háromszintes épületben 16 modern lakás készül, zöldhomlokzatos, fenntartható kialakítással.
Súlyos, ami kiderült a gödi akkugyár bővítéséről: hiába az ígéret, rengeteg magyart hagynak az út szélén
A kormány 133 milliárd forinttal támogatja a Samsung gödi akkumulátorgyárának 955 milliárd forintos bővítését, miközben a cég termelése visszaesett és létszámot csökkentett az elmúlt időszakban - értesült a Telex.
Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatása szerint a Samsung a támogatásért cserébe vállalta, hogy 2038-ig átlagosan legalább 900 ezer forintos fizetéssel foglalkoztat 3308 főt. A beruházás különös időzítésben valósul meg, hiszen a gödi üzem termelése a 2023-as csúcs nagyjából felére esett vissza, és az elmúlt másfél évben több mint ezer belsős és több ezer külsős munkavállalót bocsátottak el.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy október elején egy bíróság megsemmisítette a Samsung működéséhez szükséges környezethasználati engedélyt, ami elvileg a gyár leállítását vonná maga után az új engedély megszerzéséig.
A most nyilvánosságra került beruházási támogatás a gödi üzem 2023-ban indított, 2028-ig tartó bővítésére vonatkozik. A fejlesztés során a gyár központi, cellagyártás megnevezésű gyáregységét délkeleti irányba, a formázás és modulgyártás részleget pedig észak felé bővítik a már meglévő területen belül.
Az értesülések szerint a Samsung négy modern technológiával felszerelt gyártósort telepít az új épületrészekben, ahol elsősorban a Hyundai számára gyártanak majd akkumulátorokat. A dél-koreai autógyártó egy 2023-as bejelentése szerint 2026 és 2032 között az Európában készített autóihoz a gödi gyárból szerzi be az akkumulátorokat.
Figyelemre méltó, hogy a támogatási szerződés nem tartalmaz új munkahelyek létrehozására vonatkozó előírást, csak a meglévő állomány megtartását. A Samsung eredetileg 1900 új munkahely létrehozását vállalta, ez azonban kikerült a megegyezésből. A cég első körben belső áthelyezéssel tervezi feltölteni az új gyártósorokat, ami azt jelenti, hogy a régebbi, elavult gyártósorok egy részét leállítanák.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A KKM közlése szerint a Samsung 2016 óta összesen 2885 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat Magyarországon, amelyet az állam csak 6,58 százalékos intenzitással támogatott. Ez a szám jóval magasabb, mint amit a korábbi bejelentések alapján sejteni lehetett, ami arra utal, hogy a cég számos olyan fejlesztést is végrehajtott, amelyről nem született nyilvános bejelentés.
A 955 milliárd forintos beruházás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás megtérülése attól függ, hogy a Samsungnak sikerül-e túllépnie az elmúlt két évben tapasztalt válságán, és vissza tudja-e szerezni az elvesztett ügyfeleit, vagy új autógyártóknak tud-e akkumulátorokat szállítani.
Fotó: Mónus Márton, MTI/MTVA
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







