Százezrek hiányoznak a magyar munkaerőpiacról: itt van a legtöbb üres állás

2019. november 6. 19:30

Immár négy éve a magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány: mára több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül, és a  jelenleg évi mintegy 50 ezres növekedést mutató tendencia a következő néhány évben legfeljebb lassítható - derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.

A legnagyobb gond jelenleg az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban érzékelhető, ezt követi az egészségügy és a szociális ellátás, majd a kereskedelem és a vendéglátás. A legtöbb nehezen betölthető munkakör esetében fontos tényező a kínált munkabér alacsony szintje, ugyanakkor a fizikai dolgozóknál a külföldi kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát.

A z iparban a szellemi munkakörök területén a mérnöki pozíciókba (villamos- gépész- és vegyészmérnökök) keresnek leginkább munkatársakat. Ez utóbbi területen várhatóan a következő években tovább romlik a helyzet: a nemzetközi cégek nagy fejlesztőközpontjai immár nem csupán Nyugat-Európából, hanem már az Egyesült Államokból és a Távol-Keletről is egyre erősebb elszívó hatást gyakorolnak. Az Y és Z generáció tagjai pedig a korábbi korosztályoknál jobb nyelvismeretük és nagyobb mobilitásuk, valamint a szinte akadálytalan információáramlás miatt jóval nehezebben tarthatók itthon.

A munkaerőhiány mértéke a következő néhány évben tovább nőhet, ám ennek üteme több intézkedés hatékony kombinálásával mérsékelhető. A kialakult helyzet megoldása érdekében a leggyakoribb eszköz a bérek folyamatos emelése, ám ez hosszabb távon komoly megtérülési és versenyképességi problémákhoz vezet. Egyre elterjedtebb a külföldi (elsősorban ukrán) munkaerő alkalmazása, ám erre a nyelvi korlátok miatt főként az egyszerűbb fizikai munkák körében kerül sor.

A fenti eszközök mellett a belföldi munkaerő mobilitásának erősítésében van komoly potenciál, az utazás megkönnyítése (például célzott buszjáratok üzemeltetése) mellett szálláshely és bérlakások nyújtása, illetve lakhelyváltoztatás esetére a házastás számára is biztosított munkahely a legjellemzőbbek. Főként a képzettebb munkaerő számára fontos vonzerő lehet olyan egyedi munkakörülmények teremtése, mint a távmunka, gyakornoki programok, vagy olyan részmunkaidős lehetőségek, amelyek főként kismamák, kisgyerekesek és nyugdíjasok munkába helyezését könnyíthetik meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tekintettel azonban arra, hogy a munkaerőhiány várhatóan hosszú ideig fennálló probléma marad, a cégek nem kerülhetik meg azokat a hosszabb távon megtérülő beruházásokat sem, amelyek az egyszerűbb folyamatok automatizálását célozzák.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?