Még az idén a parlament elé kerülhet az egyik nagy gazdaszervezet javaslata, miszerint lehetővé tennék a cégeknek is a földvásárlást. Ez azonban kiskaput nyitna a külföldiek földvásárlása előtt - írja a Magyar Hírlap.
Még az idén a parlament elé kerülhet az egyik nagy gazdaszervezet javaslata, miszerint lehetővé tennék a cégeknek is a földvásárlást. Ez azonban kiskaput nyitna a külföldiek földvásárlása előtt - írja a Magyar Hírlap.
Szakértők becslése szerint a termőföld két-három év alatt elért két-háromszoros árnövekedése miatt évi harminc-negyven százalékos hozamot is adhat. Ezért könnyen érthető, hogy a hazai gazdaszervezetek is tüzet nyitottak egymásra, hogy kinek a kezében legyen a föld.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vezetői az egyéni gazdálkodók kezében látnák szívesen a nagy hasznot ígérő földeket. Ennek érdekében kedvezményes hitelt adnának nekik a magán- és állami tulajdonú földek megvételére, és tovább szigorítanák a külföldiekre vonatkozó szabályokat. Eközben a hollandok például már hivatalosan is itt vannak, erről Gráf József agrárminiszter is említést tett múlt heti parlamenti meghallgatásán.
A hatályos jogszabályok szerint kizárólag magyar magánszemélyek, valamint legalább három éve hazánkban élő, folyamatosan mezőgazdasági tevékenységet folytató külföldi magánszemélyek vásárolhatnak hazánkban termőföldet, legfeljebb háromszáz hektárig.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) viszont a társas vállalkozásoknak is jogot adna földszerzésre. A társas vállalkozásoknak azért kellene lehetőséget teremteni a földtulajdonszerzésre, mert az új kormány programjában szereplő állattenyésztés fellendítése csak akkor lehetséges, ha a társas vállalkozások is földhöz juthatnak. Ez megnyithatna egy másik jogi kiskaput a külföldieknek, hiszen nem világos, hogy mindez vonatkozna-e a külföldi többségi tulajdonban lévő társaságokra is.








