-5 °C Budapest

Amnesztiát hirdet a kormány

Pénzcentrum
2006. június 9. 11:00

Adóelkerülés elleni programot hirdet a kormány. A csomag a feketepénzek legalizálását is felkínálja: aki bizonyos határidőig bevallja, majd megfizeti az eddig eltitkolt adót, megúszhatja a szankciókat.

Adóelkerülés elleni programot hirdet a kormány. A csomag a feketepénzek legalizálását is felkínálja: aki bizonyos határidőig bevallja, majd megfizeti az eddig eltitkolt adót, megúszhatja a szankciókat - írja a Népszabadság.

Egyes becslések szerint az államnak járó adó legalább harmada eltűnik a gazdaság fekete és szürke zónájában. Azoknak, akik tisztességesen fizetnek járulékot és adót, azért kell jóval nagyobb terheket viselniük.
A kormányzati csomag részeként tulajdonképpen visszaállítanák a régi adónyomozói hivatalt, csak éppen a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának keretein belül. A VPOP-nál jelenleg a vám- és jövedéki adós bűncselekmények felderítése a nyomozók feladata. Az új rendszerben azonban a kifinomultabb adócsalások ellen is ők nyomoznának.

A tervek szerint jövőre tízezer vagyonvizsgálatot végezne el az APEH, míg tavaly 610, az idén az első négy hónapban pedig 184 ilyen tételes ellenőrzésre került sor. Ezek meglehetősen bonyolult és időigényes vizsgálatok. A minimálbéren bejelentett vállalkozó luxuskiadásainak indoklásakor általában rokonoktól, esetleg külföldi nagybácsitól kapott kölcsönökre hivatkozik - ilyenkor az illetőt is vizsgálják, és sokszor egy sor ismerős, családtag, azaz magánszemély jövedelmi helyzetének vizsgálata után bizonyítható, hogy a hivatkozások hamisak. Egy-egy ilyen ügy az utána rendszerint következő perekkel együtt akár évekig is elhúzódhat. Ráadásul az ügyek felében végül nem sikerül bizonyítani a csalást - igaz, ahol erre mód van, már viszonylag nagy összegre bukkannak a revizorok. Tavaly összesen 3,2 milliárdot hajtottak be ilyen címen.

A kormány a nyugodt alvás lehetőségét is felkínálná az adóelkerülőknek. Az egyik elképzelés szerint a vállalkozások házipénztárában lévő összegek után kellene adót fizetni. A házipénztár lényegében egy vállalkozás készpénzállománya: normál esetben ez igen alacsony, hiszen a vagyon döntő többségét gépekben ingatlanokban vagy értékpapírokban tartják. Azoknál az álvállalkozásoknál azonban, amelyek csak a járulék- és adókikerülés miatt működnek, a helyzet fordított. Ezeknél a cégeknél - papíron - igen jelentős a készpénzállomány, amit a tulajdonos szabadon forgat, csak éppen az osztalékadót nem fizeti be utána. Ennek oka egyszerű: az évente képződő nyereséget ezek a vállalkozások leadózzák ugyan, de a hasznot a tulajdonosok nem veszik ki a cégből - ez ugyanis újabb, minimum 20 százalékos osztalékadóval járna. Ezért van az, hogy a magyar vállalkozások többsége feltűnően nagy készpénzállománnyal működik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kormány azt is tervbe vette, hogy amnesztiát hirdet a külföldön tartott vagyonok hazahozatalára - kivéve a kormánytagokat és a képviselőket. Az, aki a vagyon tíz százalékát megfizeti, legalizálja pénzét.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?