-4 °C Budapest

Óriási díjeső

Pénzcentrum
2006. június 19. 15:00

Az elmúlt években azok az ügyfelek, akik valamilyen befektetési alapba szerették volna elhelyezni a pénzüket egyre inkább csökkenő alapkezelői díjakkal találkozhattak. Persze, azért mint mindenben, ebben is vannak kivételek és vannak olyan alapkezelők akik emelték díjaikat. De az egyre nagyobb kínálat, illetve a kormányzat által tervezett lépések miatt valószínűleg további "díjesőre" számíthatnak az ügyfelek.



A PSZÁF által készített legfrissebb felmérésből kiderül, hogy számottevően csökkent a garantált alapok teljes költséghányadosa. A 2004. évi, döntően 4,3-6,7 százalék között mozgó tételek 4 százalék alá csökkentek 2005-ben. A szakemberek szerint a garantált alapok esetében ez a díjcsökkenés várható volt. Ugyanis a jutalékbevételek nem drágábbak a hagyományos konstrukcióknál, ám miután az induláskori költségeket a futamidő elején terhelik az alapra, így egy többéves konstrukciónál a magasabb díjak a kezdeteknél jelentkeznek.

Az ingatlan alapok esetében is kisebb költségekkel szembesülhettek a befektetők és a pénzpiaci alapoknál is díjcsökkenésnek lehetünk szemtanúi.
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?