-5 °C Budapest

Út a gazdagságig - Megvan az első millió(10)

Pénzcentrum
2006. november 10. 12:00

A Concorde tippjei Elérkezett a tizedik hónap a befektetéseink életében, amelyeket két bank (HVB,OTP) és egy brókercég (Concorde) ajánlatai alapján hívtunk életre, azzal a céllal, hogy segítsünk Olvasóinknak befektetési döntéseik meghozatalában. Az elmúlt hetek politikai eseményei nagyban befolyásolták a hazai piaci mozgásokat. Lássuk szakembereink, hogyan értékelik az elmúlt hónapot!

A szabályok

A szabályok roppant egyszerűek: mind a három cég összeállít három portfoliót, egy kockázatmentest, egy közepes- és egy magas kockázatút, portfoliónként hárommillió forint értékben. (Nyilvánvaló, hogy egy adott eszközbe való befektetés hajlandóságát legnagyobb mértékben a befektető kockázattűrő képessége határozza meg.) A kialakított portfoliókat havonta egyszer lehet átrendezni, így hónapról hónapra megvizsgáljuk, hogy a befektetési eszközöknek mennyi volt a hozama, mennyit kerestünk (vagy veszítettünk) az adott portfolióval és természetesen minden esetben figyelembe vesszük a tranzakciós díjakat is.

Szerkesztőségünk nem szabott korlátokat egyetlen portfolió esetében sem. Tehát mindhárom szakembergárda az általuk kezelt portfoliókba bármilyen befektetési terméket, az általuk kiválasztott súlyban beválogathat. Azt, hogy ők mit ítélnek kevésbé-, közepesen- és nagyon kockázatosnak tapasztalataikra, szakértelmükre, elemzéseikre bíztuk.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy sem a termékek, sem a portfoliók, sem pedig a cégek nem versenyeznek egymással (nem akartuk, és nem is lehet minden esetben összehasonlítani az egyes termékeket és portfoliókat egymással). Nem az a célunk ennek a sorozatnak az elindításával, hogy az év végén győztest hirdessünk; hanem, hogy minél több döntési alternatívát mutassunk be, megismertessünk minél több befektetési terméket és eszközt. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy számtalan lehetőség van arra, hogy pénzünket ne csak a párnába tartsuk, hanem használjuk ki a bankok, a brókercégek és tőzsdék által nyújtott lehetőségeket itthon és külföldön egyaránt.

A Concorde tippjei

Móró Tamás, a Concorde munkatársa néhány változást hajtott végre a befektetéseken. A Graphisoft és az EPP eladásra került, a szoftvercég a magas árfolyam-növekedési szakaszon már túljutott , és már Tamás nem lát benne akkora növekedési potenciált . Az EPP -től sem vár már növekedést, ráadásul a demokrata kongresszusi győzelem az originális gyógyszergyártóknak nem lesz kedvező.


Két új részvény került a portfoliokba, ezek közül az egyik a Daimlerchrysler, amelynél a Mercedes rendbetétele után most a sor a Chrysler divízión van, itt rövidesen jelentős változásokat vár. A másik részvény is autóipari, ez a Volkswagen elsőbbségi részvénye, mely szavazati joggal ugyan nem rendelkezik, csak osztalékot fizet, ugyanakkor indokolatlanul kitágult a spread a törzsrészvényhez képest véleménye szerint, az elsőbbségi részvény jelenleg 52 euró, míg a törzsrészvény 80. Az Audi remek értékesítési számai és a VW költségcsökkentése továbbra is pozitívvá teszi a VW jövőjét, bár a törzsrészvényeket már kicsit drágának tartja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


A konzervatív befektetés havi hozama 0,5 százalék volt, a közepes kockázatú befektetés értéke 4,3 százalékkal növekedett, és a magas kockázatú termékekből összeállított portfolió is 5,6 százalékkal gyarapított a befektetők vagyonát.

Mit mond a HVB?

Mit mond a HVB?

Az elmúlt egy hónapban a kedélyek megnyugodni látszanak, ezt tükrözi a tőzsdei pozitív hangulat is. Kisebb mozgások jellemezték a piacot, de összességében emelkedés volt tapasztalható, mind a hazai, mind a külföldi parketten. Májusi csúcsok megdöntései voltak tapasztalhatók Európában, hiszen minden fontosabb index ezen szintek fölé került.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42