0 °C Budapest

Nem kell a bankoknak a mentőöv?

Pénzcentrum
2008. november 7. 09:15

A 600 milliárd forintos segélycsomagot az MNB az OTP-nek, az MKB-nak és a CIB-nek javasolja, viszont cserébe be kellene engedniük az államot a részvényeseik közé. Részben ennek hatására is az OTP ára háromezer forint alá zuhant, a bank azonban nem mutat hajlandóságot a segítség elfogadására. A bankszövetség szerint sincs szükség a pénzre - írja a Népszabadság.

A 600 milliárd forintos csomagra a jegybank elnöke határozottan kijelentette, hogy nem bankmentésre kell, mindössze arra szolgál, hogy a hasonló lehetőségeket kapó nyugat-európai bankokkal szemben ne kerüljenek versenyhátrányba a hazaiak. Az intézkedés ráadásul átmeneti, ami az idei és a jövő évet érinti.

A csomagból 300 milliárd a bankok tőkésítésére szolgál, és csak azok kaphatják, amelyeknek a szavatoló tőkéje 200 milliárd forintnál nagyobb, maga a bank pedig alapvető fontosságú a magyar pénzügyi rendszer működése szempontjából.

A tőkebevonásért az állam nem szavazó, elsőbbségi részvényt kapna. Emellett azonban ellenőrzési jogokat is szerez, bár az ezzel kapcsolatos részletekről még nem lehet sokat tudni. A másik 300 milliárd forint egy garanciaalap formájában fog megjelenni, az adott bankok január végéig hívhatják le a velük megállapodott összeget.

Ha ugyanis garancia van a pénzintézet mögött, akkor olcsóbban tud hitelhez, értékpapír forráshoz jutni Simor András jegybankelnök szerint.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A terv a három legnagyobb pénzintézetet érinti: az OTP-t, az MKB-t, és a CIB-et.

Egyik pénzintézet sem reagált azonban még érdemben a lehetőségre. Az MKB kevesli a rendelkezésre álló információt, az OTP pedig már korábban is többször hangsúlyozta, hogy neki nincs rá szüksége.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?