-10 °C Budapest

Kifosztották, belehalt

Pénzcentrum
2009. február 3. 05:38

Készpénzben a matrac alatt tartani a vagyonunkat nem biztonságos, százszor is hallhattuk. Akik mégsem viszik el biztonságos helyre a vagyonukat, azok magukra vessenek, akárcsak a ma reggeli távol-keleti megtörtént esetünk főhőse.

Japán népe szorgos és takarékos, a kemény munka és a spórolás nyomán pedig a dolgozók akár kisebb vagyonra is szert tehetnek nyugdíjas éveikre. A pénzintézetekkel szembeni bizonytalanság azonban a Távol-Keleten sem ismeretlen fogalom, különösen egy olyan országban, ahol tíz éve gyakorlatilag nulla az alapkamat.

Watanabe úr szintén komoly összegeket spórolt össze öregkorára, a bankokban viszont nem bízott. A pénzt azonban a házában sem tarthatta, hiszen egy földrengés, vagy egy tűzvész megfoszthatta volna minden pénzétől - ezért inkább elásta a kert végébe. Időről időre újabb halommal gazdagította a föld alatti rakást, reggelenként pedig ellenőrizte érintetlen-e a földhalom.

Egyik reggel aztán csúnya csalódás érte: a föld széttúrva, a pénznek pedig nyoma veszett. A történetben nem lenne semmi rendkívüli, ha csak a szóban forgó összeg nem, a rablók ugyanis 360 millió jent, vagyis jelenlegi értékén mintegy 924 millió forintot vittek el a kertből. Ez a teljesítmény már logisztikai szempontból is szép eredmény, hiszen a készpénz-kötegek összesen mintegy 36 kilogrammot nyomtak.

Statisztikák szerint egyébként nincs a világon még egy olyan nép, mely ennyire ellensége lenne a tőkéje befektetésének. 2007-ben 1 544 milliárd jent tartottak az ország lakosai pénzügyi eszközökben, ami az összes egyéni vagyon mintegy fele. Ezzel szemben a britek a teljes lakossági vagyon negyedét, az amerikaiak pedig nyolcadát tartják pénzpiaci eszközökben: vagyis sokkal nagyobb a kockázatvállalásuk egyéb befektetési formák iránt, mint amilyen az ingatlan, a nyugdíjbiztosító vagy a részvény.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A japán öregúr két tényezőnek esett áldozatul: a rendkívül alacsony bűnözési rátáknak, melyek biztonságba ringatták őt, valamint a rendkívül kicsi banki hozamoknak, melyek miatt nem érdemes bankban tartani a pénzt. A hirtelen előkerülő otthon tartott készpénzállomány nem egyedi eset, ilyen komoly összegekről azonban csak ritkán szól a történet. Az eset annyira megviselte Watanabe urat, hogy néhány héttel a rablás után el is hunyt. Hát ennyire veszélyes dolog a matrac alatt tartani a pénzt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29