Hova tűnt a pénz a magyar bankokból?

Pénzcentrum
2013. június 23. 11:02

Jól érzékelhető a különbség a bankbetétek és a lakossági (azon belül is a havi jegybanki statisztikában elérhető belföldi) értékpapírok alakulása között. Míg az előbbiek stagnálnak, utóbbiak több mint egy éve emelkedést mutatnak. Ebben a tranzakciók mellett az átértékelődések is fontos szerepet játszottak, de a tranzakciók hatása (mint alább láthatjuk) jóval erőteljesebb volt.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


A legnagyobb növekedésen épp a bankbetétekkel szemben alternatívaként szóba jövő állampapírok és befektetési alapok vannak túl. Előbbiek állománya nem kevesebb, mint 78,6%-kal, utóbbiaké 33,4%-kal emelkedett egy év alatt. A belföldi részvények és banki kötvények, jelzáloglevelek azonban visszaestek.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


Az értékpapírok állományának növekedésében komoly szerepet játszanak az értékesíti kampányok. Az állampapírok esetében április hónap kiemelkedően jó volt, hiszen 78 milliárddal több állampapír talált gazdára, mint amennyi lejárt. A befektetési alapoknál (idén áprilisig tart a statisztika!) a március volt a legerősebb, amikor a lakosság 134 milliárd forinttal többet vásárolt, mint amennyit visszaváltott.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


E kétféle értékpapír számára olyannyira jól sikerült az elmúlt egy év, hogy az állampapíroknál 647, a befektetési jegyeknél 608 milliárd forinttal nagyobb volt az értékesítés, mint a lejárat és visszaváltás.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


Mint az alábbi ábrán látható, a sikeres értékesítésnél jóval kisebb az átértékelődések hatása, amely egyébként inkább a részvények lakossági állományát befolyásolja érthető módon.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


Megtakarítások: egyre kevésbé bankbetét

Kevésbé finom gyakoriságú, negyedéves megbontásban áll rendelkezésre az MNB pénzügyi számlái alapján a lakossági megtakarítások összetétele. Az idei első negyedév végén a háztartások 28 835 milliárd forintnyi pénzügyi eszközzel rendelkeztek, ami az inflációt meghaladó mértékben, 6,2%-kal múlta felül az egy évvel korábbit.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


A betétek ennek 28,6%-át tették ki, szemben az egy évvel korábbi 29,9%-kal. A készpénz és a biztosítások aránya szintén visszaesett, 6,5%-ról 7,9%-ra emelkedett viszont a nem részvénynek számító értékpapírok részaránya, ahová az állampapírok is tartoznak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


Mivel az első negyedév márciusban ér véget, és az év eddigi legjelentősebb betétkivonása csak áprilisban következett be, március végén még a betétek állománya is nagyobb volt, mint egy évvel korábban. A többi megtakarítási típusban ennél is nagyobb növekedés történt.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


A statisztika a részvények és részesedések közé sorolja a befektetési jegyeket, amelyek nettó tranzakciója az első negyedévben +274 milliárd forint volt, ezzel minden mást felülmúltak ezek az értékpapírok.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?

 

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?


A befektetési jegyek közül a kötvény-, pénzpiaci, vegyes és abszolút hozamú alapok papírjai, az állampapírok közül pedig a kamatozó kincstárjegyek voltak a legsikeresebbek.

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?

 

Lakossági őrület: mégis hová menekülünk a bankbetétekből?

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31