-5 °C Budapest

Hivatalosan is az NFM-é lett az MKB

MTI
2014. október 17. 13:03

Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Bayerische Landesbank július 24-én jelentette be, hogy a magyar kormány vásárolja meg az MKB Bank Zrt.-t, a kormány 55 millió eurót fizet a bankért, a BayernLB ugyanakkor elengedi az MKB 270 millió eurós tartozását. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt megerősítve azt közölte, hogy az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) szeptember végén hagyta jóvá, hogy a magyar állam 99,99 százalékos tulajdonrészt szerezzen az MKB Bank Zrt.-ben. A döntés egyúttal a bank által teljesen vagy részben birtokolt leányvállalatokban való állami tulajdonszerzést is jelent. Az NFM pedig szeptember 30-án jelentette be, hogy sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között.

A tranzakció zárásának napján megtartott közgyűlésen az új tulajdonos képviselői váltották az eladó delegáltjait. A közgyűlés az igazgatóság külső tagjának választotta Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nagy Viktóriát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tanácsadóját, Sándorné Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát.

A felügyelőbizottság tagjai: Szabó Ferenc, az NFM főosztályvezetője, Smohay Ferenc, az ABT Treuhand csoport üzletágvezetője, Juhász Edit, az NFM miniszteri főtanácsadója, Nagy Adél, az NFM főosztályvezető-helyettese, valamint Garancsi Zsolt és Buzáné Bánhegyi Judit munkavállalói tagok. Az MKB-t elnök-vezérigazgatóként továbbra is Sebők András vezeti.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?