Egyre részletesebben rajzolódik ki az iráni atomprogram körüli amerikai–iráni tárgyalások kudarca és az azt követő háború háttere.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a davosi Világgazdasági Fórumon hibának nevezte Donald Trump tervezett vámemelését, és kétségbe vonta az amerikai elnök megbízhatóságát - közölte a The Guardian.
Von der Leyen emlékeztetett arra is, hogy az EU és az Egyesült Államok tavaly júliusban kereskedelmi megállapodást kötött. Úgy fogalmazott: 'a politikában, akárcsak az üzleti életben, az alku az alku. Amikor barátok kezet fognak, annak jelentenie kell valamit'.
Trump az elmúlt hetekben egyre határozottabban szorgalmazza Grönland megszerzését. A nagyrészt önkormányzatisággal rendelkező, de Dániához tartozó szigetről kijelentette, hogy az Egyesült Államok 'így vagy úgy' át fogja venni az ellenőrzést felette. Szombaton bejelentette, hogy február 1-jétől 10, később pedig 25 százalékos büntetővámot vet ki Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Finnország importjára, ha ezek az országok továbbra is ellenzik a tervét.
Az amerikai elnök a közösségi médiában egy mesterséges intelligenciával generált képet is megosztott. A felvételen ő maga, JD Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter amerikai zászlót tűz egy, a következő feliratot viselő tábla mellé: 'Grönland, amerikai terület, 2026'.
Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az európaiak az amerikaiakat nem csupán szövetségesüknek, hanem barátjuknak is tekintik. Figyelmeztetett a kapcsolatok lefelé tartó spiráljának veszélyére, ugyanakkor leszögezte: az EU válasza szükség esetén 'határozott, egységes és arányos' lesz.
A kiéleződő konfliktus máris káoszba taszította az EU és az USA kereskedelmi kapcsolatait, és a nyugati biztonságot évtizedek óta szavatoló NATO transzatlanti szövetségét is veszélyezteti. Az EU megtorló lépések sorát mérlegeli, köztük egy, mintegy 93 milliárd euró értékű amerikai importot érintő vámcsomagot, valamint az eddig még soha nem alkalmazott 'kényszerítés elleni eszközt', amely korlátozná az amerikai szereplők hozzáférését a közbeszerzésekhez, a befektetésekhez és a banki szolgáltatásokhoz.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Davosban igyekezett csillapítani a kedélyeket. Szerinte az európai 'hisztéria' alaptalan, és felszólította a partnereket, hogy 'vegyenek mély levegőt'. 'Még csak 48 óra telt el. Dőljenek hátra, lazítsanak' – mondta, hozzátéve, hogy biztos benne: a vezetők nem fogják tovább élezni a helyzetet.
A dán közszolgálati televízió szerint kedden 58 dán katona érkezett Grönlandra, hogy csatlakozzon a korábban odavezényelt mintegy 60 társához egy többnemzeti hadgyakorlat keretében. Az európai vezetők az Északi-sarkvidéken kialakítandó állandó katonai jelenlétet fontolgatják – erről Pål Jonson svéd védelmi miniszter számolt be.
címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







