10 °C Budapest

Százezrek kapnak ajándékpénzt a bankjuktól: megkezdték az utalást

2017. február 22. 17:08

A Kúria határozata alapján az eredetileg ingyenesnek mondott bankszámlákat nem lehet fizetőssé tenni, ha mégis akkor a díj visszajár - írja a hvg.hu.

Mostanában a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket. Ezért azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket, amelyek bíróságon vitatták a jegybanki megállapításokat.

A Kúria idén hozott elvi határozata szerint ugyanis,

az eredetileg ingyenesnek meghirdetett számladíjak nem válhatnak fizetőssé.

Windisch László, az MNB felügyeleti alelnökének a távirati irodának adott nyilatkozata szerint bankok eddig mintegy 995 ezer fogyasztónak összesen közel 3,95 milliárd forintot utaltak át. A becslések szerint pedig még akár 6 miliárd forint lehet függőben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?