Az utóbbi időszakban a közösségi médiában és a nemzetközi pénzügyi sajtóban is egyre nagyobb figyelmet kap egy újfajta pénzügyi szemlélet.
Két nap alatt tíz százalékkal ugrott meg a lakástakarék-szerződések száma, nagyjából 140 ezren tudtak még államilag támogatott pénztári megállapodást kötni.
Az utolsó két napon nagyjából 140 ezer új lakástakarék-szerződést tudtak még megkötni a magyarok - számolt be Varga Mihály. A pénzügyminiszter az RTL Híradó szerint kijelentette: ez a meglévő szerződésállomány nagyjából 10 százaléka.
A tárcavezető úgy számolt, a szóban forgó szerződésekre nagyjából évente 8 milliárd forintnyi támogatást fog kifizetni az állam - az évi maximum 72 ezer forintos állami hozzájárulással számolva.
Ismert, az Országgyűlés október közepén szavazta meg a lakástakarék-szerződések állami támogatásának megszüntetését, az új szabályozás hatályba lépése előtt indult meg a roham a pénztáraknál, rengetegen akartak még az utolsó pillanatokban olyan szerződést kötni, amire még ad az állam támogatást.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







