2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
A világ részvénypiacainak hangulatát februárban döntően a koronavírus globális elterjedése határozta meg. A fejlett piacok egyetlen kereskedési hónap során is 9-11 százalékot zuhantak, de a Budapesti Értéktőzsde valamellyest ütésállóbbnak bizonyult. A BUX ugyanis nemzetközi összehasonlításban felülteljesítő volt, 43 072 pontról csak 40 230 pontig esett. A vezető hazai részvények közül a forgalom felét adó OTP és a Richter Gedeon tartotta magát a legjobban. Az év második havában 302,4 milliárd forint volt az összesített részvényforgalom, ami napi 15 milliárd forintos átlagos napi értéket jelentett. Ez a kereskedési aktivitás meghaladta az előző havi mellett a bázisértéket is. A brókercégek kereskedési rangsorában ezúttal is a jól megszokott Wood, Erste, Concorde befutóhármas alakult ki.
2020 második havában a nemzetközi híradások, és így a globális tőkepiaci hírek is alapvetően a koronavírusról szóltak. A világon nem sok olyan befektető lehetett, aki az egyes nemzetgazdaságok, vagy szektorok, esetleg konkrét cégek történéseire figyelt. Ilyenkor a nemzetközi tőzsdéken a jobban érintett szektorok, vagyis a turizmus, a logisztika, a vendéglátás, az olajipar estek a leginkább, miközben a védelem, a biztonság, a gyógyszeripar vagy az aranyszektor papírjai sokkal jobban tartották magukat. A Budapesti Értéktőzsde a hónap utolsó két napjáig remekül tartotta magát, még pluszban is volt, de végül 43 072 pontról, 40 230 pontig korrigált - közölte a BÉT.
Az egyes részvények közül a forgalom 51 százalékát adó OTP 14 120 forintról, 13 290 forintig esett, ahogyan a remek amerikai értékesítési adatokat publikáló Richter Gedeon gyógyszercégnél is kitartott a befektetői optimizmus. A részvény 5 százalékkal, 6 215 forintig gyengült. Egyaránt csökkent a befektetők lelkesedése a másik két vezető részvény esetében is, a MOL 8,4 százalékot, míg a Magyar Telekom 12,3 százalékot esett a hónapban.
Nem ez volt a kisebb forgalmú papírok legjobb hónapja sem, szinte minden ilyen részvény árfolyamesést szenvedett el februárban. Az Est Media, az Ott-One és a Kulcs-Soft voltak a leginkább gyengélkedő, kétszámjegyű mértékben zuhanó részvények.
A februári 302,4 milliárd forintos összesített forgalom meghaladta a megelőző hónap 252,4 milliárd forintos összesített kereskedési értékét, de a bázis 193,6 milliárd forintos forgalmát is. A 15 milliárd forintos napi átlagos forgalom szintén megverte a januári 11,5 milliárd forintos átlagos értéket, de a bázis 9,7 milliárd forintos napi átlagához képest is komoly bővülést jelentett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A befektetési szolgáltatók forgalmi versenye februárban is a jól megszokott sorrend szerint alakult, a Wood & Company 172 milliárd forintos duplikált forgalommal vezette a listát, az Erste (163,8 milliárd forint) volt a második és a Concorde (128,2 milliárd forint) csípte meg a bronzérmet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







