-3 °C Budapest
Stock falls

Sanyarú idő jöhet a forintra: ezt lovagolhatja meg, aki most kaszálna nagyot befektetéssel

2021. szeptember 23. 14:29

Bár lassabban, de folytatódik a magyarországi kamatemelési ciklus, a forint és feltörekvő piaci társai inkább a negatív irányba mehetnek középtávon a negyedik hullám okozta bizonytalanságból adódó nemzetközi befektetői hangulat miat - vélekednek szakértők.

Szerdától 1,65 százalék a magyarországi alapkamat, miután a Magyar Nemzeti Bank kedden 15 bázisponttal emelte a rátát, folytatva a nyáron elindított kamatemelési ciklust. „A lépés meglepő, mivel a piacok 20-30 bázispontos emelést vártak. Ráadásul azért is, mert az MNB a kamatdöntéshez fűzött kommentárban jelezte, hogy továbbra is lát felfelé mutató inflációs kockázatokat” – kommentálta a jegybanki döntést Hajósi Péter, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája.

A szakember szerint befektetési szempontból a vártnál kisebb magyar jegybanki kamatemelés hatása a forintárfolyamon is meglátszott. Az euró ugyanis erősödött a magyar devizával szemben. Hajósi Péter szerint a forint pályáját a következő időszakban a nemzetközi tényezők határozzák meg. Az oltási szempontból viszonylag kedvező helyzetben lévő fejlett országok pozitív megítélés alá esnek, a feltörekvő piaci államok, így Magyarország és azok devizái inkább a negatív oldalon kapnak helyet.

A kamatemelési ciklus folytatására utaló MNB-s kommentár ellenére a mostani kilátások alapján körülbelül 12 hónapos időtávon arra lehet számítani, hogy a forint és a feltörekvő piaci devizák – köztük a brazil reál, a török líra – inkább fokozatosan veszítenek értékükből

– tette hozzá a szakember. A globális részvénypiaci hangulat továbbra is inkább kedvező. „Igaz, a kínai ingatlanfejlesztő cég, az Evergrande nehéz helyzet miatt sokan részvénypiaci fertőzéstől tartottak. Most a piaci mozgások arra utalnak, hogy nem okoz globális eladási hullámot a kínai vállalat problémája. A cégnek ugyan 300 milliárd dolláros kitettsége van, de ebből csak 20 milliárd külföldi tartozás, így a probléma jó eséllyel Kínán belül kezelhető” – értékelte az utóbbi napokban az egyik legfontosabb piaci témaként felmerülő Evergrande-ügyet a szakértő.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Továbbra is igaz, hogy a kockázatvállalás mellett a részvénypiacokon jónak mondhatóak a hozamkilátások, ezért érdemes azokat figyelnie a megtakarítóknak. Emellett a devizalapú befektetéseknek is kedvez a környezet a forint várható gyengülése miatt, mert az eurós és dolláros befektetések a saját hozamuk mellett az árfolyamváltozásból extra többletet eredményezhetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29