7 °C Budapest
Pile of Hungary Forint banknotes and coins money

Működik a legális adótrükk: így nyerhetsz akár 600 ezer forintot az szja-visszatérítésen

2021. október 12. 08:29

Nagyon nem mindegy, hogyan számolják el a családi adókedvezményeket a szülők: okos számolgatással több százezer forintot is nyerhetnek az szja-visszatérítésen. Az adószakértő egy példán keresztül felvázolta, hogy egy háromgyerekes család akár 600 ezret is nyerhet, ha okosan készítik el a bevallásukat.

Érdemes lesz nagyon odafigyelni a májusi szja-bevalláskor azoknak, akik jogosultak a visszatérítésre. Ugyanis okos számolgatással több százezer forintot is nyerhetnek a családok - mondta a 24.hu-nak Angyal József okleveles adószakértő.

Példaként említette, hogy ha egy háromgyerekes családban az egyik szülő bruttó 300 ezer, a másik bruttó 360 ezer forintot keres – ebben az esetben ők ketten maximálisan ki tudják év közben használni a családi szja-kedvezményt, a járulékkedvezményt viszont nem.

Nem fizettek tehát személyi jövedelemadót, így viszont cserébe nem kapnak februárban visszatérítést - hívta fel a figyelmet Angyal József. Azonban, ha nem vették volna igénybe év közben a családi kedvezményt, akkor lenne 540 ezer, illetve 648 ezer forint visszatérítésük.

Nem mindegy, hogy adóbevalláskor hogyan számolják el a családi kedvezményt. Érdemes az alacsonyabb keresetű szülő nevére csoportosítani a családi adó- és járulékkedvezményből amennyit csak lehet. Így a magasabb keresetű szülő igénybe tudja venni szja-visszatérítést is. A konkrét esetben a bevallást úgy érdemes elkészíteni, hogy a havi bruttó 300 ezer forintot kereső szülő  érvényesítse egyedül a havi 99 ezer forint családi kedvezményt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakember arról beszélt, hogy a bevallási tervezetet csak kiindulási alapnak tekintsék a szülők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?