2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Minden, 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés. Ha valaki úgynevezett összevontan adózó jövedelemből szerez idén bevételt - ilyen sok más mellett a munkabér -, a levont személyi jövedelemadót visszakapja - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai ügyeiért felelős vezetőhelyettese az Origo című internetes lapnak adott interjújában.
A helyettes államtitkár a szombaton megjelent interjúban felhívta a figyelmet, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekhó) szerint adózók jövedelméből 9,5 százalék közteher számít szja-nak, ők ahhoz jutnak hozzá. Azok pedig, akik a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazzák, az idén befizetett tételes adó negyedére számíthatnak - tette hozzá.
Jelezte azt is, hogy a NAV 2022. február 15-ig automatikusan kiutalja a pénzt azoknak a szülőknek, akiknek jövedelméből év közben a munkáltató, a kifizető levonja az szja-t, az ekhót. Azoknak az érintetteknek nincs teendőjük, akiknek a családipótlék-folyósítási adatokból az adóhivatal ismeri a belföldi bankszámlaszámukat, a postai címüket.
Azok, akiknek a számlaszámát vagy a címét a NAV nem ismeri, az év végéig nyilatkozatot tehetnek. Ehhez a "VISSZADO" jelzésű nyomtatványt kell kitölteni, a dokumentumot október 31-től december 31-ig lehet elektronikusan vagy papíron benyújtani a hivatalhoz. Aki idejében nyilatkozik, február 15-ig kézhez kapja a visszatérítést - emelte ki Tamásné Czinege Csilla.
Hozzátette, a katásoknak is ki kell tölteniük az említett nyomtatványt, és el kell juttatniuk október 31. és december 31. között a NAV-hoz, hogy február 15-ig megkapják a nekik járó visszatérítést. Ha valaki lekési a határidőt, a személyijövedelemadó-bevallásban veheti igénybe a visszatérítést. A NAV jövőre is elkészíti a bevallási tervezetet, és ezt szeretnék a szokásosnál hamarabb megtenni. Az adóbevallás ettől függetlenül bármikor benyújtható, nem szükséges megvárni a május 20-i határidőt - mondta a helyettes államtitkár, aki fontos pontnak nevezte, hogy ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki.
Úgy folytatta: az egyéni vállalkozók, az őstermelők és azok, akik maguk fizetik be az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után az adót, az adóbevallásban kérhetik a visszatérítést. A NAV a rendelkezésére álló adatokkal kitöltve évek óta elkészíti az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is a bevallástervezetet, mely az eSZJA felületén online kiegészíthető és beküldhető - emlékeztetett a helyettes államtitkár.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta azt is, hogy az szja-visszatérítés a családokat segítő általános intézkedés. A lényege az, hogy az arra jogosult szülők az átlagbér adótartalmáig visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat. Ha a visszatérítés valakinél kevesebb, mint a jövedelmét terhelő adó teljes összege, akkor nincs akadálya, hogy az adójából önkéntes pénztári megtakarításra fordítson összeget.
A helyettes államtitkár nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy - a sajtóban elterjedt információk szerint - vissza kell-e fizetni május 20-ig a február 15-én megkapott szja-visszatérítést. "A helyzet itt nagyon egyszerű: akitől év közben szabályosan vonták le az adóelőlegeket, annak az visszajár, vagyis azt nem kell visszafizetni a május 20-ai bevallási határidőig se" - fogalmazott Tamásné Czinege Csilla. Közölte azt is, a NAV megkezdte az előkészületeket, az informatikai rendszerek felkészítését. "A határidőket a hivatal tartani fogja, fennakadás nem lesz" - ígérte a helyettes államtitkár.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







