7 °C Budapest
forint detail

Ismét bizakodóak a magyarok: tényleg egyre több pénzt tudnak félretenni?

2021. október 25. 17:34

Októberben négyhónapos stagnálás közeli állapota után új lendületet vett a GKI konjunktúraindexének emelkedése, s kétéves csúcsára került. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások 2019 májusában voltak utoljára ilyen kedvezőek, a fogyasztói várakozások pedig háromhónapos romlás után visszaemelkedtek idei júniusi szintjükre.

Az üzleti szférán belül októberben az építőipar kivételével minden ágazat kisebb-nagyobb mértékben optimistább lett. Az ipari bizalmi index októberben korrigálta a szeptemberi visszaesést, sőt két és féléves csúcsára emelkedett. Javult a rendelésállományok megítélése – az exportrendeléseké is –, s a termelési várakozások is jobbak lettek. Egyedül a készletekről alkotott vélemény romlott. Az építőipari termelők kilátásai a szeptemberi jelentős javulás után októberben kissé romlottak, s lényegében megfelelnek a járvány előtti utolsó „békehónap”, a tavaly februári vélekedésnek. Októberben a mélyépítő cégek kilátásai tovább javultak, az eddig optimistább magasépítőké viszont valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség tovább nőtt, de a rendelésállományok értékelése némileg romlott.

Az építőipar fő növekedési korlátja a munkaerőhiány, emellett a magasépítők számára az anyag- és kapacitáshiány, a mélyépítők számára a kereslethiány okoz jelentős gondot.

A kereskedelmi bizalmi index szeptember után októberben is kissé nőtt, s valamivel kedvezőbb a járvány előtti szintnél. Különösen a rendelésállomány megítélése javult. A szolgáltatói bizalmi index októberben ismét emelkedett. Javult az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése. A növekedés fő akadálya a kereslethiány.

A foglalkoztatási hajlandóság összességében nem változott, leginkább az ebből a szempontból amúgyis legoptimistább iparban erősödött. Továbbra is minden ágazatban érezhetően több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég, a legkevésbé a kereskedelemben. Az iparban és az építőiparban a termelés növelésének fő akadálya a munkaerőhiány. A lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé erősödött. Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató cégek körében enyhült, a kereskedelmi és építőipari cégek körében erősödött. Erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság jövőjének megítélése októberben romlott, különösen az építőiparban és a kereskedelemben. A fogyasztók pesszimizmusa viszont oldódott, visszaemelkedett a júniusi szintre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A GKI fogyasztói bizalmi index háromhavi csökkenés után októberben jelentősen, júniusi szintje közelébe emelkedett.

Szeptemberhez képest különösen sokat javult a lakosság saját pénzügyi helyzetéről és a nagyértékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségéről alkotott véleménye. Az előbbi legutóbb 2019. végén volt a mostaninál kedvezőbb. Az emberek saját jövőbeli megtakarítási képességüket már hatodik hónapja egyre kedvezőbbnek érzik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?