Február elején esedékes az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének befizetési határideje.
Megjelenése után két nap alatt már több, mint húszezren töltötték ki azt a nyilatkozatot, amelyen at adó-visszatérítés február 15-i kiutalásához megküldhetik adataikat a gyermeket nevelő adófizetők.
A Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az érintettek ezen a dokumentumon megadhatják az adóhivatalnak, hogy milyen bankszámlaszámra vagy postai címre kérik az adó-visszatérítést. Erre azért van szükség, mert a hivatal nem ismerheti minden érintettnek az utaláshoz szükséges adatát.
A nyilatkozatot azonban csak azoknak a szülőknek kell kitölteniük, akik családi kedvezményre jogosultak ugyan, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez
- mutatott rá az államtitkár. Így például ha az édesanya kapja meg a családi pótlékot, akkor neki nem, de a házastársának érdemes kitölteni a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig hozzájusson az adóvisszatérítéshez.Tállai András kiemelte, hogy a jövő év elején majdnem kétmillió, gyermeket nevelő adófizetőnek adja vissza az állam az idén lerótt személyi jövedelemadót, az érintettek együttesen hatszázmilliárd forinthoz jutnak.
Az úgynevezett visszadó-nyilatkozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján található meg, ott az szja-visszatérítés menüt kell keresni, majd a nyilatkozatra kattintva, ügyfélkapus azonosítás után tölthető ki a dokumentum. A nyilatkozatot 2021. december 31-ig kell a NAV-hoz eljuttatni. A hatóság azoknak folyósíthatja február 15-ig az adó-visszatérítést, akiknél ismeri az utaláshoz, postázáshoz szükséges adatokat. Aki a határidőt esetleg elmulasztja, jövőre az adóbevallásában veheti majd igénybe az adó-visszatérítést - ismertette Tállai András.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







