A Revolut magyarországi fióktelepének indulása miatt a hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak.
Visszatekintve, 2021 nem sok jót tartogatott számunkra, továbbra is tombolt a világjárvány, hatalmas az infláció, berobbant a chiphiány, és bizony több ágazatba is tarolt a válság. Éppen ezért fontos, hogy pénzügyeinket tudatosan kezeljük, így most olyan újévi fogadalmakat írtunk össze, amelyek segíthetnek abban, hogy az új esztendőben spórolni is tudj.
2021 továbbra is a kiszámíthatatlanság éve volt, a világjárvány sokakat megviselt lelkileg és anyagilag egyaránt. Sok ágazatban tombol a munkaerőhiány, emelkedtek az ingatlanárak, sőt az albérletárak is. Mi meg azon kapjuk magunkat, hogy folyik ki a pénz a kezeink közül. Nem is meglepő, ha sokan újévi fogadalomként a spórolást tűzik ki célul, de ebbe könnyű belebukni.
Az elmúlt év meghatározó fogalma a pénzügyi tudatosság volt, ami a továbbiakban is nagy szerepet kaphat. Míg az újévi fogadalmakat könnyű elhatározni, betartani már annál nehezebb ezeket. Pénzügyeinkkel kapcsolatban pedig sokszor nem a tudatosság jellemez bennünket. A jövő évre is azt javasoljuk mindenkinek, hogy a pénzügyi tervezést kisléptékben kezdje, szokások megváltoztatásával, lassan haladjon a cél felé, ami az anyagi stabilitás, és a spórolás.
Tudatosság mindenek felett
Rengetegen ott csúsznak el a spórolással, hogy abszolút nem vezetik pénzügyeiket. Ezért 2022-ben kezdjük el követni a kiadásainkat, költekezéseinket, bevételeinket. Azonban nem elég csak a bevásárlásokat követni: nézzük át a számláinkat, banki szerződésünket, előfizetéseinket, ugyanis lehet, hogy olyan dolgokra is előfizetünk, amiket nem is használunk. Vásárláshoz írjunk bevásárlólistát, kerüljük az impulzusvásárlásokat, és legfőképpen: beszéljünk pénzügyeinkről. Ne csak a barátainkkal, de a párunkkal, gyermekeinkkel is, legyen téma az új évben az, hogy milyen a pénzügyi helyzetünk, hogyan takarékoskodunk, és hogyan költekezünk.
Pénzügyi tudatosság terén jó, ha tisztában vagyunk a kölcsönök fogalmával, és egyéb banki termékekkel. Nézzünk utána a hitellehetőségeinknek, befektetéseknek és tervezzük meg a költségvetésünket, tudatosan.
Az apró dolgok is számítanak
A sok kicsi sokra megy elve bizony a pénzügyeinkben is megjelenik, éppen ezért a lustaságból összeadódó különböző kiadásainkat is tartsuk kordában. Minden nap egy kávé, vagy ebéd megvásárlása hosszú távon kiürítik a zsebünket. Ne legyünk lusták megkeresni a bankunkhoz tartozó ATM-eket sem, hiszen a készpénzfelvétel így olcsóbb lehet. Főzzünk többet rendelés helyett, takarékoskodjunk az étellel, törekedjünk arra, hogy kevés ételszemetet termeljünk. Ne legyünk restek buszra szállni, vagy kerékpárra ülni. Ha ezekre a dolgokra odafigyelünk, máris memarad jónéhány forintunk havonta.
Járjunk utána annak is, hogy hogyan tudjuk csökkenteni otthonunk rezsijét. Az energiatakarékos berendezések, esetleg egy nagyobb zöld befektetés érezhetően csökkentheti a számlákat, de ha nem saját lakásban lakunk, úgy is rengeteg trükkel csökkenthetjük a számlákat.
Rendelés helyett főzzünk, ezzel is tetemes összegeket spórolhatunk. Keressük meg a kuponokat, akciókat, és tudatosan tervezzük a nagyobb kiadásainkat. Ne vegyünk utolsó pillanatban jegyeket, gondolkodjunk előre.
Környezettudatosan is spórolhatsz
A 2022-es év nagy kérdései közé tartozik a környezettudatosság is, a pandémia alatt sokan váltottak fenntarthatóbb életmódra. Ezzel is spórolhatunk: nem kell itt sem egyből a radikális megoldásokra gondolni, azonban rengeteg terméket vásárolhatunk használtan is, gyakran ugyanolyan jó minőségben, mintha új lenne.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Érdemes használtan gyerekjátékokat vásárolni, de a ruhákat, könyveket, berendezési tárgyakat is beszerezhetjük így. Amire nincs feltétlenül mindig szükségünk, azokat ki is kölcsönözhetjük, például a nagyobb szerszámokat. Most, hogy a chiphiány egyébként is nehezebbé tette a szórakoztató elektronikai eszközök beszerzését, érdemes lehet ezeket is használtan vásárolni, persze ellenőrzött forrásból.
Keressük fel bankunkat
A pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb eleme, hogy megismerjük a banki szolgáltatásokat, és amennyiben szükségünk van rá, úgy ezeket ésszerűen vegyük is igénybe. Különböző kalkulátoraink segítségével te is kiszámolhatod, hogy milyen lakáshitelt vehetsz fel, esetleg milyen feltételekkel juthatsz személyi kölcsönhöz. Sőt, a bankszámlád költségeit is csökkentheted, ha találsz egy jobb ajánlatot!
Ugyanígy nézzük át a szolgáltatóink kínálatát is, mivel sokan úgy fizetnek kisebb vagyonokat akár TV-, akár internetcsomagért, hogy azt alig használják ki. Ugyanúgy biztosításunkat is kövessük nyomon, nézzünk utána hogy pontosan miért fizetünk és mennyit - a lakásbiztosítás szerződését úgysem árt időnként ellenőrizni, az autóbiztosítás megkötésekor is nézzük át az ajánlatokat.
2022-ben gondoljunk a távoli jövőre is, kezdjünk el takarékoskodni, félretenni, és tudatosan tervezni azt, hogy öregkorunkra miből fogunk élni. Azonban ne csak a rendszeres megtakarítási formákra hagyatkozzunk, hanem saját magunkra is. Bátran hasonlítsuk össze a különböző megtakarítási opciókat, mert ezen múlik, hogy mennyi pénz marad a zsebünkben.
Év elején érkezik a családoknak személyi jövedelemadó visszatérítés, fontos, hogy ezt a pénzt is okosan költsük el, vagy fektessük be. Tartsuk szem előtt azt, hogy bármilyen pénzügyi fogalmat is teszünk, fontos, hogy ezt kicsiben kezdjük, lassan haladva a cél felé.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







