A színésznő temetésére február 19-én kerül sor a Farkasréti temetőben.
Lassan meghalni is luxus lesz Magyarországon: durván megdrágulnak a fővárosban a temetői díjak
A Fővárosi Közgyűlés többsége szerdán úgy döntött, január 1-jével emelkednek a temetői hatósági díjak, egységesen körülbelül 17 százalékkal, de mivel a temetői díjak két tételből állnak össze - a hatósági árból, amit az önkormányzat szabályoz és a szabadpiaciból -, ezért a hatósági ár 17 százalékos emelése egy átlagos hamvasztásos temetés költségét összességében 4,57 százalékkal emeli, míg az átlagos koporsós temetését 7,83 százalékkal.
Az előterjesztés szerint 2013 óta nem volt emelés ezen a területen, holott a BKM temetkezési divíziójának a költségei folyamatosan növekedtek a szolgáltatói árak változása miatt, az alvállalkozói díjak növekedése, az üzemanyagár-emelkedés, illetve a minimálbér emelkedése miatt.
A stagnáló bevételek és folyamatosan növekvő költségek mellett továbbra is feladat a meglévő temetői infrastruktúra, valamint a zöldfelületek fenntartása - mutattak rá.
Emellett a BKM az Új köztemetőben bevezet egy olyan egyszerű, de teljes körű temetkezési szolgáltatási csomagot, amelyben jelentősen csökkentik a hatósági díjat, hogy a teljes temetési számla végösszege a korábbi díjakhoz képest 10 százalékkal csökkenjen. Ez a szolgáltatási csomag biztosíthatja, hogy a nehéz anyagi helyzetben levők méltósággal, de kisebb anyagi megterhelés mellett vehessenek búcsút szerettüktől - olvasható az előterjesztésben.
A képviselők döntöttek arról is, hogy az étkezési térítési díjak változatlanul hagyása mellett megemelik a nyersanyagnormákat: normál étkezők esetében a nyersanyagnorma 20 százalékkal, diétás étkezők esetében, valamint a gyógypedagógiai ellátás során 10-10 százalékkal emelkedik január 1-jétől. Az előzetes számítások szerint a nyersanyagnorma megemelése éves szinten várhatóan bruttó 484 millió forintos többletköltséget jelent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A képviselők tárgyalták a környezet állapotáról készített értékelést is. A fővárosnak kötelező a környezet állapotát rendszeresen elemezni, értékelni és arról legalább évente egyszer a lakosságot tájékoztatnia kell, ezért elkészítették az ezévi környezeti állapotértékelést, amit a közgyűlés egyhangú döntéssel elfogadott.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







