A Pénzcentrum 2026. március 19.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a skandináv lottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Már nem csak a kiváltságosok kaphatnak profi befektetési tanácsadást: ennek sok ügyfél fog örülni
Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a jegybank lefrissebb fintech és digitalizációs jelentésének bemutatóján.
Szombati Anikó kiemelte a mesterséges intelligencia térnyerését, szerinte ennek köszönhető, hogy a digitalizáció terjedése a világjárványt követő visszaesés után ismét egyre lendületesebb. Figyelmeztetett arra, hogy a technológiai újítások ugyanakkor a bűnözők kezében is hatékonyan működnek, és mivel az online térben egyre nagyobb a támadási felület is, a pénzügyi szolgáltatók legjelentősebb feladatainak egyike a kiberbiztonság lesz. A szakértő a következő időszak nagy lehetőségének tartja a digitális jegybankpénzek megjelenését, hiszen a digitális eurót előkészítő jogszabálycsomagról már elkezdődtek a tárgyalások.
Szombati Anikó szerint a fintech (financial technology, pénzügyi technológia) digitális fejlesztések belföldi térnyerését mutatja, hogy 2017 óta megduplázódott a fintech-cégek száma Magyarországon, a digitális termékértékesítésből származó bevételek aránya jelentősen nő, a bankok pedig maguk is egyre nagyobb erőforrásokat fordítanak fejlesztésekre. A blokklánc és megosztott főkönyvi technológiák alkalmazásában még lehetne fejlődniük, miként az banki alaprendszerek hatékonysága is javításra szorul - tette hozzá.
A biztosítóknak az intézményi szintű fejlesztéseket, a belső folyamatok digitalizációját kell elsősorban gyorsítaniuk, de jelentős mértékben fejlesztették a digitális elérésüket és az online ügyintézést. A befektetési szolgáltatók piacán ugyancsak látni jó kezdeményezéseket, de a digitális felkészültség területén még mindig jelentős a szórás, a banki hátterű társaságok előrébb tartanak - ismertette Szombati Anikó.
Molnár Tünde, az OTP Bank global markets vezetője abban bízik, hogy a technológiai újítások, vagyis a korszerű adatelemzés (bigdata), a gépi tanulás (machine learning) és a mesterséges intelligencia alkalmazásával a legjobb befektetési tanácsadás már nem a privátbanki ügyfelek kiváltsága lesz. Úgy vélte, a hozam kiemelt szempont marad, de egyre fontosabb lesz, hogy milyen módon kerülnek a pénzügyi termékek az ügyfelek elé, akik életkortól függetlenül az egyszerű és gyors befektetési lehetőségeket részesítik előnyben.
Pereczes János, az MBH Bank ügyvezető igazgatója szerint átalakul a megtakarítás fogalma, a befektetésekkel más célja lesz a fiatalabb nemzedékeknek, és nehezebb is megszólítani őket, mint az idősebbeket. Nagy lehetőséget lát a kriptoeszközök térnyerésében, szerinte ezt a bankok sem hagyhatják ki, a mesterséges intelligencia pedig új ügyfelek tömegeinek keltheti föl a figyelmét a befektetési szolgáltatások iránt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Dorsum Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. üzletfejlesztési igazgatója arra mutatott rá, hogy egyre inkább a vagyoni helyzet és az élethelyzet határozza meg a bankolási szokásokat, és mindegyik ügyfél számára egyedi digitális kiszolgálást kell biztosítani. Fischer Bálint arra számít, hogy az ügyfeleknek sokkal nagyobb szabadságuk lesz a pénzügyi szolgáltatók megválasztásában, és élni is fognak ezzel a lehetőséggel.
Szabó Tamás, a Gránit Bank ügyvezető igazgató-helyettese ugyancsak arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a pénzügyi szokásokat, és a személyes tanácsadás prémium szolgáltatássá válik. A befektetési tanácsadás átültetése digitális formába ugyanakkor ma még komoly kihívás - hangsúlyozta. Az MNB csütörtökön közzétett fintech és digitalizációs jelentése a jegybanki honlapján ismerhető meg.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







