A vagyon fogalma, személyes megtakarítások és a nyugdíjra szánt pénz gyűjtése

Milliókat kaszálnak élelmes magyarok az üvegvisszaváltáson: elég napi párat visszavinni

2024. szeptember 28. 12:57

Tegnapi cikkünkben bemutattuk, hogy az üvegvisszaváltási rendszer maceráit nem vállaló kollégánk évente mintegy 64 ezer forintot veszít azzal, hogy nem váltja vissza az elfogyasztott üdítők, italok palackjait. Bár az évi 64 ezer forint már önmagában sem hangzik kevésnek, de mi megnéztük, hosszú távon mit hozhatna ki ebből az összegből, ha a DRS-rendszer nem húzná azt ki a zsebéből. Az eredmény megdöbbentő – arra jutottunk, hogy 10 éves időtávon már bő 1,1 millió forinttól bukik el az, akinek nincs kedve az üres üvegek visszaváltásával bíbelődni.

Tegnapi cikkünkben bemutattuk, egy az üvegvisszaváltási rendszer nehézségeivel megküzdeni nem akaró kollégánk éves szinten közel 64 ezer forintot bukik azzal, hogy lemond az elfogyasztott üdítők 50 forintos betétdíjáról. Első pillantásra talán már ez az összeg is mellbevágó lehet, hiszen az igen jelentős ahhoz képest, hogy azt csupán a műanyagszemét egyszerű kidobásáért kell megfizetnie. Ugyanakkor még ennél is sokkal rosszabb képet kapunk akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a zsebünkből a környezettudatosság jelszava alatt kihúzott tízezreket bizony be is fektethetnénk, amely összeg az évek alatt már egy szemmel látható megtakarítássá duzzadhatna. De mégis mekkorává?

Sok kicsi sokra megy

Tételezzük fel, kollégánk mégis úgy dönt, hogy ezentúl visszaváltja az üres palackokat, és az így egy év alatt megtakarított 64 ezer forintot évi 7%-os kamat mellett befekteti. Egy év elteltével ezt a pénzt – illetve a 7% hozamot további egy évre újra befekteti ugyancsak 7%-os éves kamat mellett. De ezúttal már nem csak ezt a pénzt fekteti be, hanem az üvegvisszaváltásból az év folyamán ismét felhalmozódott összeget is. Ebben az esetben viszont már egy kicsit magasabb, 65 920 forintos összeggel számolunk, feltételezve, hogy a palackok visszaváltásával megtakarítható összeg követi az általunk feltételezett évi 3%-os inflációt.

Összefoglalva tehát, induláskor befekteti a 64 ezer forintot, a második év elején pedig az eredeti 64 ezer forintot, annak a 3%-os inflációval növelt értékét (65 920 forint), illetve az első év után kapott 7%-os hozamot (4 480 forint). Ez összesen 134 400 forint, amely után a második év végén további 9 408 forint kamatot fog kapni. A fenti összeget a hozammal együtt újra befekteti, illetve ismét mellé teszi az év folyamán összegyűlt betétdíjakat (melyek értéke feltételezésünk szerint továbbra is követi a 3%-os, ugyancsak feltételezett inflációt).

A fentieknek megfelelően cselekszik újra és újra, egészen a 10. év végéig – tehát mindig újra befekteti a korábbi tőkét, az újonnan felhalmozott tőkét, illetve az év során felhalmozott hozamot is.

Mindez a 10. év végére már 1 152 991 forintos megtakarítást eredményezne.

Persze lehet azt mondani, hogy ez a bő 1,1 millió forint nem egy egetrengetően nagy összeg, de ha ahhoz mérjük, hogy mindez csak az üres üvegek árából lett félretéve, akkor mindenképpen figyelemre méltó.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Húsz év alatt már 3,6 millióról beszélünk

Bár a húszéves időtáv talán túlságosan soknak tűnik ahhoz képest, hogy csupán a betétdíjakból összekuporgatott tízezrekről beszélünk, azért egy gondolatkísérlet erejéig érdemes megnézni, hogy mekkora összeget takaríthatnánk meg a betétdíjak szorgos gyűjtögetésével és folyamatos befektetésével. A képlet ugyanaz, mint a fentiekben – az egy-egy év során a visszaváltásból összegyűlt összeget 7%-os éves kamat mellett befektetjük, illetve az évek végén megkapott kamatot is visszaforgatjuk az újabb befektetésekbe. A betétdíjak esetében továbbra is feltételezzük, hogy annak mértéke követi az évi 3%-os inflációt – tehát az első évi 64 ezer forint a második évben 65 920 forint, a harmadikban 67 898 forint, míg a 20. év elején már 112 224 forint.

Nos, ebben az esetben a 20. év végén már 3 648 428 forint gyűlne össze a betétdíjakból. Elmondhatjuk tehát, hogy nagyon nem éri meg nem visszaváltani az üvegeket, mégha oly macerás is az egész folyamat.

Kutatás az előrehozott szezonális akciókról

Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58