12 °C Budapest
Tőzsdei vagy devizakereskedési grafikon grafikus koncepcióban, amely alkalmas pénzügyi befektetésre

BÉT: alulteljesített a magyar tőzsde

MTI
2025. január 21. 18:02

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 871,1 pontos, 1,01 százalékos csökkenéssel, 85 032,38 ponton zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 18,7 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a Budapesti Értéktőzsde kedden jelentősen alulteljesített európai társaihoz képest. A nyugat-európai tőzsdék kismértékben emelkedtek, ehhez képest a BUX index 1,01 százalékos csökkenéssel zárt, a vezető részvények többsége is több mint 1 százalékkal csökkent.

Kifejtette, a BUX csökkenése mögött az a hír húzódhat meg, hogy Donald Trump amerikai elnök ideiglenesen 90 napra felfüggesztette Ukrajna támogatását. A piac ezt a bejelentést úgy értékelte, hogy vélhetően nem fog olyan gyorsan megoldódni a háború lezárása, mint azt korábban gondolni lehetett. Ez pedig rövid távon negatívan hat a háború közelében lévő eszközökre.

A Mol 30 forinttal, 1,03 százalékkal 2880 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 0,79 százalékkal 23 860 forintra esett, forgalmuk 12,9 milliárd forintot tett ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,29 százalékkal 1380 forintra gyengült, forgalma 714,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 1,94 százalékkal 10 620 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7593,41 ponton zárt kedden, ez 54,22 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. november 16. 11:59
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az...
Holdblog  |  2025. november 15. 05:16
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Fride...
Összkép  |  2025. november 14. 18:06
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepe...
Bankmonitor  |  2025. november 14. 16:51
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?