A Pénzcentrum 2026. február 3.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1776,45 pontos, 2,04 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 88 923,09 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző pénteki záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy hétfőn jó hangulatban kereskedtek a nyugat-európai és a magyar részvénypiacon egyaránt. A vezető nyugat-európai indexek 1,5-3 százalék között emelkedtek. A főbb nyugat-európai indexeket az európai védelmiipari vállalatok árfolyamai húzták fel.
A BUX jelentős növekedéséhez leginkább a Magyar Telekom árfolyamának több, mint 6 százalékos emelkedése járult hozzá. A társaság a múlt héten közölte, hogy a jövőben nyereségének az eddigieknél nagyobb részét fogja osztalékként kifizetni, ezt árazzák tovább a befektetők.
A Mol 26 forinttal, 0,9 százalékkal 2906 forintra erősödött, 859,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,31 százalékkal 24 340 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 96 forinttal, 6,02 százalékkal 1690 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 880 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8649,28 ponton zárt hétfőn, ez 72,24 pontos, 0,84 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







