Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Az elmúlt 4-5 évben jelentősen nőtt a nyereménybetétek száma és volumene hazánkban. Az OTP Bank mellett a Takarékbank is értékesít nyereménybetéteket - ahol nem csak gépkocsit, hanem robogót és ajándékkártyát is sorsolnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint az újonnan váltott nyereménybetétek összege is folyamatosan nő: az OTP-nél jelenleg mintegy 2,9 millió gépkocsinyeremény-betétkönyvet tartanak nyilván. A betéttulajdonosok eddig mintegy 90 milliárd forintot fektettek ebbe a megtakarítási formába, miközben csaknem 800 ki nem váltott autó- és tárgynyeremény várja a gazdáját, van amelyik már 1982 óta.
A hazai nyereménybetétek együttes értéke meghaladja a nyolcvanmilliárd forintot, és ismét egyre nő a számuk és összegük is - közölte a Világgazdaság. A a korábban népszerű öt- vagy tízezer forintos nyereménybetét helyett sokan ma már legalább ötvenezer forintot is beketetnek. A konstrukció népszerűségének oka, hogy a banki kamatok szintje alacsony, azonban a szerencsefaktornak köszönhetően kis befektetéssel is komoly nyereség érhető el ezzel a termékkel.
A nyereménybetét-piacon két magyarországi kibocsátót tartunk számon, az OTP Bankot és a Takarékbankot. Ennél a megtakarítási formánál a bankok nem közvetlenül a tulajdonosnak fizetik ki a kamatot, hanem összegyűjtik, és ebből rendszeresen autó- és tárgynyereményeket sorsolnak ki.
A konstrukcióból következik, hogy minél nagyobb összeget fektetünk be, annál nagyobb az esélyünk a nyerésre. A nagyobb címletű betéteket arányosan többször teszik a sorsolási jegyzékbe. A nyertesek nyereménybetéteik számait a bankok honlapján, vagy a fiókokban kifüggesztett jegyzékben, napilapokbanm mobilapplikációban teszik közzé - tájékoztatott az MNB.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







