Hétfőre 27 középiskolában rendkívüli szünetet rendeltek el, 40 intézményben online oktatásra tértek át elsősorban a fűtési problémák miatt
Nyolc megyében működtetett esti gimnáziumot az az alapítvány, amely olyan súlyos törvénysértéseket követett el, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal tegnap visszavonta az iskola működési engedélyét. Az alapítvány vezetőjét már őrizetbe vették a fiktív tanulók után felvett állami támogatások miatt - írja saját értesülései alapján a Magyar Nemzet.
Papíron 724, a valóságban azonban 266 tanulója volt az ország nyolc megyéjében a Delfi Koronája Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskolának, amelynek működési engedélyét tegnap visszavonta a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Sem a személyi, sem a tárgyi feltételek voltak nem adottak az iskola működéséhez, a szegedi székhelyű fenntartó alapítvány ráadásul több törvénysértést is elkövetett.
A kormány már az érintett nyolc megyében - Csongrád, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyékben - ki is jelölte azokat az intézményeket, amelyekben az érintett diákok folytathatják tanulmányaikat.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.








