A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és több ágazat várakozásait mutatja.
Jelentős adókedvezményt kapnak a tanulók után a szakképzésben együttműködő vállalatok jövőre is. Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár az ország minden részében egyeztet a kamarákkal és a piaci szereplőkkel a vállalatok szerepéről, lehetőségeiről a megerősített szakképzési rendszerben.
A szakképzés és felnőttképzés rendszereinek folyamatosan igazodniuk kell a környezeti változásokhoz, a technikai fejlődéshez. Ezt a célt szolgálja az ágazati törvények Országgyűlés által tárgyalt módosítása is. A finomhangolás elősegíti a rugalmasabb alkalmazkodást a szakmai elvárásokhoz, a gazdaság igényeihez.
A vállalatoknak egyre inkább megéri részt venniük a duális képzésben. A megújult rendszerben a tanulószerződést szakképzési munkaszerződés váltotta fel. A duális partnerek jelentős mértékű, tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek. A benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén az alkalmazást megkönnyítő módosítások többnyire az új tanévben vagy júliustól léphetnek hatályba.
A tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb összegű – akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő mértékű – munkabér illet meg. A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. Újdonság, hogy a jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra.
„A technikumok és szakképző iskolák piacképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot kínálnak, a gyakorlati ismeretek elsajátíttatására helyezik a hangsúlyt. Ezért is fontos, hogy minél több tanuló szakirányú oktatása valósulhasson meg vállalati környezetben, akár leendő munkáltatóiknál. A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is. A cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében” – hangsúlyozta az országjárás során a Pölöskei Gáborné.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







