A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Nyilatkozatot adott ki az Emmi: fokozott biztonsági előírások lesznek az iksolákban tanévnyitáskor
A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészség védelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat a minisztérium. Miután a sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően már nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapokban sem, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket, ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra – tájékoztatta levelében a köznevelési intézményeket az emberi erőforrások minisztere.
A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást. Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik.
A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében - írja közleményében az Emmi.
A szülőktől pedig továbbra is azt kérik, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermek, felgyógyulásáig nem látogathatja az intézményt.
Ahogy a mindennapokban, úgy az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







