Minden nyugdíjas vásárló -5% végösszegkedvezményt kap minden vásárlására, értékhatár nélkül.
A kabinet szerint az idős tanárok visszafoglalkoztatása a megoldás a pedagógushiányra, a szakszervezet szerint viszont ezzel nem lehet megspórolni az érdemi fizetésemelést.
Hatalmas pedagógushiánnyal indul az idei tanév, a közszféra állásportálján csak tanári álláshirdetésből 1200 van, de emellett tanítókat, óvodapedagógusokat is keresnek. A valós pedagógushiány azonban ennél jóval magasabb lehet, hiszem számos üres álláshelyet meg sem hirdetnek. Az intézmények sok esetben a betöltetlen állások óraszámainak a többi pedagógus közötti szétosztásával, illetve helyettesítésekkel próbálják kezelni a helyzetet. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) becslése szerint mintegy 15,5 ezer pedagógus hiányozhat a rendszerből.
A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint a kormány beismerte, hogy tarthatatlan a pedagógushiány, szerinte ez áll amögött, hogy a kabinet június végén könnyített a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásán: szeptembertől a közalkalmazotti jogviszony mellett is igénybe vehető a nyugdíj, igaz, csak egy évig- írta a Népszava. Tehát, aki a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább szeretne tanítani, vagy nyugdíjasként teljes állásban szeretne visszamenni iskolába dolgozni, ezt megteheti anélkül, hogy a nyugdíjáról le kellene mondania.
Bár a döntés kiterjed például a szociális szférára, az egészségügyre is, Gulyás Gergely miniszter elismerte, hogy a nyugdíjkorlát feloldása “a megoldás” a tanárhiányra.
A PSZ alelnöke szerint azonban ez messze van a megoldástól. Mint mondta, a kormány egy 2012-es határozattal írta elő, hogy aki elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, annak meg kell szüntetni a közalkalmazotti jogviszonyát. Vagyis az idős pedagógusok nem taníthattak tovább közalkalmazottként, az iskolák legfeljebb óraadóként, megbízási szerződéssel tudták alkalmazni őket, kezdetben heti 10, majd a tanárhiány fokozódásával már heti 14 órában. A PSZ alelnöke szerint már ekkor látszott, hogy a kormány “hatalmas öngólt” lőtt az idős pedagógusok kényszernyugdíjazásával, ráadásul a rendelkezés diszkriminatív volt: csak az állami intézményekre vonatkozott, az egyházi, alapítványi iskolákra nem. Mindez jól látszik a nyugdíjas tanárok arányának alakulásán is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A PSZ alelnöke elmondta, nem számít arra, hogy a nyugdíjas pedagógusok nagy számban élnek majd az egy évre szóló visszafoglalkoztatás lehetőségével, különösen az állami oktatásban. Gosztonyi Gábor szerint bár lehetnek, akik anyagi okokból úgy döntenek, hogy teljes állásban vállalják a további munkát a nyugdíj mellett, a több mint 15 ezres pedagógushiányt velük nem lehet érdemben enyhíteni. Mint fogalmazott,
a kormány ezzel az intézkedéssel nem tudja megspórolni a tisztességes, első lépésként legalább 45 százalékos bérrendezést, amivel fiatalokat is a pályára lehetne vonzani.
Hamarosan elstartol az új tanév
A nyári szünet végén tartunk, sokan már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







