Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ma 10 órakor kezdte el a sajtótájékoztatót tart a Karmelita Kolostor Színháztermében.
Fontos módosítás érkezik a felsőoktatásban: erről minden tanulónak és felvételizőnek tudnia kell!
Nemrégiben módosították a felsőoktatási törvényt, aminek hála szinte lehetetlen lesz kibukni az egyetemekről. Az új rendelet értelmében eddig a hallgatók jogviszonyát megszüntethették az egyetemek és főiskolák, ha a diák hatszor megbukott ugyanabból a tárgyból – számolt be az Eduline.
Nemrég módosították a felsőoktatási törvényt, amivel többek között eltörölték a kötelező nyelvvizsgát, illetve a rendeletnek hála szinte lehetetlen lesz kibukni az egyetemekről. A hallgatói jogviszonyt eddig a diák, aki 6 alkalommal megbukott egy adott tárgyból automatikusan elvesztette, ami mostantól megváltozik.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a hallgatói jogviszonyt nem lehet elveszteni mostantól, azonban már csak fegyelmi vagy anyagi okok miatt. Ilyen például, ha valakinek fizetési hátraléka van, vagy elfogynak az állami félévei és önköltséges formában nem kívánja folytatni a tanulmányait.
Mindezek mellett az átsorolás szabályai is változtak, nehezebb lesz elveszteni az állami ösztöndíjas helyet, mint korábban: eddig ugyanis a felsőoktatási intézmények maguk dönthettek arról, hogy pontosan milyen teljesítményt várnak a hallgatóiktól. Mostantól azonban már alacsonyabb átlaggal is meg lehet tartani az ösztöndíjas helyünket.
Átalakult a felvételi is, 2023-tól nem minden alap- és osztatlan szakhoz kell majd emelt szintű érettségi, illetve a felsőoktatási intézmények dönthetnek arról, hogy milyen szakokon hagyják meg ezt a követelményt. Ezen felül idéntől már nem lesz központi minimum ponthatár.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







