A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Az állami egyetemek tanársegédeinek alapbére alacsonyabb, mint a 2023-as minimálbér, de mesterdiplomával, nyelvvizsgákkal, doktori fokozattal, de minimum megkezdett doktori tanulmányokkal rendelkező – oktatók fizetése még a 2021-es és 2022-es emelés után is alig több, mint a magyarországi átlagbér fele – írja az Eduline.
A jelenlegi bértábla alapján a tanársegédi alapbér (ami bruttó 221 800 forint) alacsonyabb a 2023-as minimálbérnél – vagyis a bruttó 232 ezer forintnál. Az idei garantált bérminimum – bruttó 296 ezer forint – pedig még az egyetemi adjunktusi alapbérnél is magasabb – küldték meg nyílt levelükben az ELTE dolgozói a portálnak. Fontos tudni, hogy az ELTE 1 abból a 6 egyetemből, ami állami fenntartásban maradt. Fontos azt is, hogy a minimálbérnél kevesebbet senki nem kereshet, így hát a fizetéseket eddig is ki kellett „pótolni” (akárcsak a közoktatásban, ahol a fiatalabb pedagógusok alapbére marad el a garantált bérminimumtól) – írja az oktatási portál.
Az viszont árulkodó, hogy – hívták fel a figyelmet az ELTE-s dolgozók – idén már az egyetemi adjunktusok alapbére sem éri el a garantált bérminimumot. Előbbi ugyanis 277 200 forint, utóbbi pedig 296 ezer forint. Hiába tehát, hogy a felsőoktatási béreket 2021-ben és 2022-ben is 15-15 százalékkal, „ám ezt az infláció már rég elvitte” – vélekedett a portálnak Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke. Az ELTE dolgozói azt is írták levelükben, hogy „a jelenlegi fizetések annyira alacsonyak, hogy valójában az alapbéreket azonnal háromszorosukra kellene emelni.”
Szakmai megbecsülés, elismertség kutatás 2023
A Pénzcentrum új felmérése ismét arra keresi a választ, hogy milyen az egyes szakmák megítélése Magyarországon: elismertek-e, a társadalmilag hasznos szakmának tekinthetők-e, illetve túl- vagy alulfizetettnek tartott hivatások-e. Két éve, 2021-ben már elvégeztük ugyanezt a kutatást - melynek eredményei itt olvashatók -, így össze tudjuk majd vetni a korábbi adatokkal az új válaszokat. Ez alapján az is kiderül majd, mely szakmák megítélése változott sokat az elmúlt években. Köszönjük, hogy kérdéseinkre adott válaszaiddal segíted a munkánkat!
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







