A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
A klímaaktivista Gáza mellett kiálló posztja kiverte a biztosítékot Izraelben. Helyi környezetvédők egy csoportja arról írt, hogy a lány már nem példakép a számukra.
Az izraeli oktatási minisztérium eltávolított minden utalást Greta Thunbergre az iskolai tananyagból, miután a klímaaktivista a hétvégén közzétett egy olyan posztot a közösségi médiában, amelyben az szerepelt, hogy „állj ki Gáza mellett”.
Ez az álláspontja kizárja őt abból, hogy oktatási és erkölcsi példaképként szolgáljon, és többé nem alkalmas arra, hogy az izraeli diákok számára inspiráló és oktató szerepet töltsön be
– közölte a minisztérium, melyet a Jerusalem Post szemlézett.
A klímaaktivista bejegyzésére az izraeli külügyminisztérium is reagált, ők azt üzenték neki, hogy a Hamász mészárlásainak áldozatai akár Thunberg barátai is lehettek volna, szerintük erről is lehetne beszélni.
Thunberg egyébként kemény bírálatokat kapott a több száz izraeli klímaaktivistától is, nyílt levelükben arról írnak, hogy mélyen megbántották, megdöbbentették és csalódottak a Gázával kapcsolatos posztjai miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Adam Teva V'Din környezetvédő csoport pedig arról írt közleményében, hogy Greta már nem példakép a számukra.
Címlapi kép: MTI/EPA/Ajal Margolin
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







