3 °C Budapest
Hungarian Academy of Sciences (MTA) in Budapest, the most important learned society of Hungary.

Kivezetik a művészettörténetet az alaptantervből: az MTA tiltakozik a döntés ellen

2023. december 22. 18:32

Kivezetik a művészettörténet és a film- és médiaismeret oktatását az alaptantervből. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiltakozik a döntés ellen.  

„Elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak tartjuk a döntést, amely a képző-, ipar- és építőművészet több ezer éves múltjáról és kortárs alkotásairól úgy véli, hogy az nem szerves része az általános műveltségnek. Minthogy ezzel párhuzamosan a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből, a vizuális kultúra története, kortárs gyakorlata és elmélete teljességgel kívül kerül a gimnáziumi ismeretanyagon” –  írja közleményében a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, melyet a 444 szúrt ki.

A közlemény szerint „az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége pedig teljességgel (gimnáziumokban és szakgimnáziumokban egyaránt) megszűnik Magyarországon. A művészettörténeti ismeretek minimálisra redukált anyagát az új NAT a vizuális kultúra 9–10. évfolyamon oktatott tárgyába olvasztja be (heti 1×45 percben), ami lehetetlenné teszi a tudományág átfogó ismereteinek átadását. A megszüntetett művészettörténet érettségi vizsga mellett a vizuális kultúra középszintű érettségi vizsgájából is kimaradt a művészettörténeti és műelemző ismeretek mérésének lehetősége”.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?