A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Rengeteg gyerek issza meg ennek a levét az iskolában: a szülők nem is tudnak róla, mekkora a dráma
Továbbra is erősen él a fiatalok körében az olcsóbb ruhák miatti cikizés. Csak most a hangsúly igencsak áttevődött a cipőkre, ám a pszichológusok szerint a szegénység miatti megszégyenítésnek ténylegesen történelmi gyökerei vannak – írja a Telex.
Továbbra is tetten érhető Magyarországon a szegénység miatti cikizés az iskolákban, és ezen a mára igen népszerű, jobbára a sneakerekkel (sportcipők) „menybe menő” influenszerek sem segítenek sokat. Azt írják, az elérhetetlen luxus, a javak, vagy egyáltalán a jólét mások arcába tolása teljesen mindennapossá vált a legnépszerűbb platformokon. „Ez a közeg, amiben látszólag mindenki milliós villákban él, miközben semmit nem dolgozik, rendkívül toxikus hatással van a fiatalokra” – fogalmaz a cikk.
Azonban influenszerek, illetve sneaker őrület nélkül is valójában a szegénység miatti megszégyenítésnek történelmi gyökerei vannak, mondja a portálnak Székely Zsuzsanna, az Ifjúsági Lelki Elsősegély pécsi tagszolgálatának vezetője. Ismerteti, hogy a gyerekek a szülők mintáit követve státuszszimbólumok alapján határozzák meg magukat. Apunak a menő autó, a méregdrága mobiltelefon, karóra a státuszszimbóluma, anyunak a divatos ruhák, smink, parfüm, a gyerekeknek pedig a sneakerek.
A szakember elmondja azt is, hogy a bullying jele, ha a gyerek egyre kedvetlenebbül jár az adott közösségbe, ezt mondja a szülőnek vagy egyre többször betegszik meg, fájlalja a fejét, hasát az őt érő stressz miatt. Ezt a fajta zaklatás komolyan kell venni, mert hosszú távon súlyos önértékelési zavarokhoz, akár depresszióhoz is vezethet. A bullyingnak sok formája van, a megszégyenítés, a cikizés gyakori, ráadásul bármi miatt, akár a menő cipők miatt is.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







