A statisztikai adatok szerint 2025-ben mintegy 10 ezer migráns hagyta félbe a nyelvtanfolyamokat.
Markáns kritikát kapott a kormány rengeteg magyar szülőtől: nem kertelnek, ezt gondolják a tervezetről
A most közzétett rendelettervezet beigazolta a félelmeket, a kormányzat már idéntől érdemjeggyel értékeli a kompetenciaméréseket és az eredményt beszámítja a középiskolai felvételibe. Tiltakozunk az intézkedés ellen, amely merénylet a gyerekekkel szemben, és tovább növeli a már most is nagyon nagy esélyegyenlőtlenségeket - közölte a Szülői Hang Közösség.
"Tiltakozunk a kormányzat által közzétett rendelettervezet ellen, mely szerint már idén március 1-től – a pedagógusoknak és gyerekeknek még felkészülési lehetőséget sem adva -, két érdemjegyként beszámítják a kompetenciamérések eredményét, és a középiskolai felvételi eljárás során is figyelembe fogják venni a kompetenciamérések eredményét." - írta a Szülői Hang Közösség.
Szerintük az intézkedés megnehezíti a gimnáziumokba való bejutást és a kormányzati tervek szerint a gimnáziumi képzés elsorvasztását vetíti előre, mely ellen a Szülői Hang petícióval tiltakozik.
"A kompetenciamérések célja nem a tanulók egyéni teljesítményének felmérése, hanem az iskola és az oktatási rendszer működésének megismerése. A kompetenciamérések nem alakíthatóak át igazságosan érdemjeggyé, hiszen ezek nem kapcsolódnak a szorosan vett tananyaghoz. A kompetenciamérések eredményei jelentős regionális különbségeket mutatnak, melynek oka a gyerekek eltérő családi háttere és az iskolák eltérő színvonala. Az iskolák jelentős részében nincs elegendő szaktanár sem, az tanórákat folyamatosan helyettesítéssel látják el, melyeket sok esetben nem szaktanár tart. Ilyen körülmények között a kompetenciamérések értékelése merénylet a gyerekekkel szemben.
A kormányzat egyértelművé tette, hogy radikálisan csökkenteni kívánja a gimnáziumban továbbtanulók arányát. A szakképzésért felelős államtitkár néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy a gimnáziumi képzés részarányát a mostani 40%-ról 30%-ra, vagy akár 20%-ra kívánják csökkenteni, vagyis legalább minden negyedik gimnáziumi férőhelyet megszüntetnének. Hasonlóan a már az idei évtől a sok gimnáziumban alkalmazott központi minimális ponthatárhoz, a kompetenciamérések eredményének beszámítása megnehezíti a gimnáziumokba való bejutást és elősegíti a gimnáziumi képzés elsorvasztására vonatkozó kormányzati tervet.
A Szülői Hang petícióval tiltakozik a gimnáziumi képzés elsorvasztása ellen. A több ezer aláírás mellett számos szülő és pedagógus szöveges véleményben is kifejtette, miért elfogadhatatlan a kormányzati terv.
A gyerekek már most is túl vannak terhelve. A kompetenciamérés beszámítása és a felvételiben eljárásban való figyelembevétele tovább növeli az értelmetlen stresszt. Várható, hogy sok családban különórákkal, tanfolyamokkal fogják felkészíteni a gyerekeket ezután már nemcsak a központi írásbeli vizsgákra, hanem a kompetenciamérésekre is. Ezzel tovább ösztönzik az „árnyékoktatást” és a gyermekek oktatásának finanszírozását még inkább a szülőkre hárítják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azok a gyerekek, akiknek a családja ebben nem tud támogatást adni, még inkább lemaradnak. A kompetenciamérés eredményének beszámításával a kormányzat a gyerekek esélyeit már előre leronthatja a felvételi eljárást megelőző tanév kompetenciamérésének keretében. Az intézkedés tovább növeli a már most is fájóan erős társadalmi különbségeket, országunk így rengeteg tehetséges gyereket veszíthet el.
A mostani kormányrendelet újabb lépés az esztelen központosítás útján. Az állami iskolák működését már a nemezti köznevelésről szóló 2011-es törvény bevezetése óta távolról menedzselik a tankerületek, arra törekedve, hogy minél kevesebbet költsenek az oktatásra, a gyerekeinkre. Eddig azonban az érdemjegyekről a tanárok dönthettek; ebben történik most változás, a kormányzat immár az osztályzásba is beleszól. Ennek igazságtalanságát a tanulók is közvetlenül érzékelhetik majd, és így a kormányzat a tanulók és a pedagógusok közötti bizalmi kapcsolatot is rombolhatja.
A kormányzat lépésére már korábban is számítani lehetett a KRÉTA-ban közzétett szülői kérdőív alapján; ahogyan sejthető volt, a kérdőívben már eleve eldöntött kérdésről kérdezték a szülőket. Az elképzelés ellen közösségünk korábban nyílt levélben is tiltakozott.
Az intézkedés részletei jelenleg ismeretlenek. Félő, hogy a problémákkal küzdő SNI vagy BTMN státuszú gyerekeket és az alternatív tanterv szerint oktató iskolákat még inkább hátrányosan érinti az intézkedés, hiszen ezekkel kapcsolatban a kormányzat semmilyen tájékztatást nem adott." - írták közleményükben.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







