A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Elfogtak egy 19 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges - közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán szombaton.
A tájékoztatás szerint a fiatal elektronikus levelet küldött csütörtökön a Terrorelhárítási Központnak (TEK). Az e-mail kidolgozott tervet tartalmazott arról, hogy hat nappal később miként tervezi volt gimnáziumában annyi ember kivégzését, amennyi csak lehetséges - írták.
A levélben kitért arra is, hogy nagy mennyiségű fegyverrel rendelkezik, illetve arra, hogy abban az esetben eltekint a mészárlástól, ha volt iskolája egymilliárd, az állam pedig tízmilliárd forintot utal át számlájára, valamint követelte két politikus leváltását.
Kilátásba helyezte, hogy követelései elutasítása esetén a politikusokat is túszul ejti, majd kivégzi - tette hozzá. A Rendészeti Államtitkárság közlése szerint a fiatalembert három és fél órával a levél postázása után a TEK munkatársai elfogták.
A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg; a gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, de vallomást nem tett, jelenleg őrzik - olvasható a tájékoztatásban.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







