Legutolsó összefoglalónk óta újabb negyed százalékot csökkentett a monetáris tanács a jegybanki alapkamaton, ami a bankok kamatpolitikája mellett a legnagyobb meghatározója, mennyit is ér a pénzünk a bankokban. A tranzakciós illeték még kevésbé jön jól a megtakarítóknak, hiszen bankok között már szinte sehol sem ingyenes az utalás. A szakértők szerint a jövőben egyre kevésbé lehet jellemzőm, hogy több banknál tartsuk a pénzünket, csak azért mert máshol magasabb kamatot kínálnak.
1,2 százalékos kamatkülönbségért sem éri meg utalgatni
Egymillió forint uralásakor 2 ezer forintot kell fizetni az államkasszába. Ha ezt a pénzt egy ATM-nél felvesszük, akkor 3 ezret. A bankok különböző módon hárították át ezt a költséget, de az elmondható, hogy szinte minden esetben fizetnünk kell valamennyit. A friss pénzre fizetett akciós kamatok miatt így nem éri meg bankról bankra utalni a pénzünket, hacsak a bankunknál nem ingyenes vagy fix díjas az utalás. Ez a 2 ezer forintos illeték azt jelenti, hogy még 1,2 százalékpont kamatkülönbség esetén sem éri meg más pénzintézethez utalni a pénzünket, ha az illetéket teljes egészében kénytelenek vagyunk kifizetni.
A bankok legjobb kamatait aBankRáció.hu-n tudod te is megnézni, ahol saját igényeidre is szabhatod az ajánlatokat.

A nagyobb hitelintézetek legjobb ajánlatait szedtük össze. Egymillió forintra a legjobb esetben 7,5 százalékos éves kamatot adnak, de ezt feltételek nélkül. Ez azt jelenti, hogy havonta 5 050 forint körüli hozamra számíthatunk a számlavezetési díj levonása után. Nincs nagy különbség az éves és féléves betétek kamatai között, ez azt is jelenti, hogy a bankok szerint nem várható jelentős mozgás a bankközi kamatokban a következő egy évben. Valószínűleg idén végig hasonló számokat fogunk látni a hirdetményekben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem sokkal jár magasabb kamat különböző feltételek teljesítése esetén sem. Az ultrarövid futamidőre lekötött betétekre lehet 8 százalék körüli éves kamatot kapni, ez erre az időszakra 10 ezer forintot jelent.
Ha kíváncsi vagy, hogy mi az a friss pénz: Ez a titok: így járhatsz túl a bankod eszén
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







