Hipermarketet építhet a Pannon Etanol Kft. Sárváron az állati hulladékok gyűjtésével, újrahasznosításával, illetve ártalmatlanításával foglalkozó ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. egykori üzemének helyén - írja a Napi.
Az eredeti tervek szerint az 50 millió forintért megvásárolt üzemben az erre a célra létrehozott Pannon Etanol Kft. bioetanolt gyártott volna, ám a települési önkormányzat nem egyezett bele, hogy az üdülőterületen ipari célú tevékenységet folytassanak.
A Pannon Etanol ezért megváltoztatva eredeti elképzeléseit most azt tervezi, hogy elbontja a gyárat, az ehhez szükséges engedélyek beszerzését már megkezdték, és helyette hipermarketet épít a területen. A leendő kereskedelmi egységnek még nincs üzemeltetője, de a társaság több nagy kiskereskedelmi lánccal is tárgyalásokat folytat.
A bioetanol-üzem megépítéséről sem tett le azonban a vállalat, csupán más telephelyet keres neki. A jelenlegi kiszemelt, Vép község, ahol a települési önkormányzat már rábólintott a beruházásra, a végső döntést azonban a község lakói hozzák majd meg.
A társaság még két másik községben is rendelkezik megfelelő telephellyel, Vép előnye viszont, hogy itt van vasútvonal, amely megkönnyítené az évi 50 ezer tonna kukorica és búza ideszállítását. A beruházást a társaság részben európai uniós pénzekből valósítaná meg.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







