Érdekes kutatási eredményeket tett közzé Nagy-Britanniában a Rightmove, mely a szigetország ingatlanpiacával kapcsolatban még a napi áremelkedés átlagos mértékét is számszerűsítette.
Az Egyesült Királyságban az ingatlanárak márciusban év/év alapon átlagosan 12,2%-kal voltak magasabbak mint egy évvel ezelőtt, mely szakértők szerint annak a jele, hogy az emelkedő kamatok hatását túlkompenzálja a krónikus lakáshiány.
Ezzel a megállapítással némileg ellentétes véleményt hallhattunk az EFMA amszterdami konferenciáján, ahol megtudhattuk, hogy a brit ingatlanpiaci keresletet gyakorlatilag a befektetési, bérbeadási céllal vásárlók tartják fenn, az első lakásukat megvenni szándékozók ugyanis egyre nehezebb helyzetben vannak.
Egy tipikus angol és walesi otthon ára februárról márciusra egyetlen hónap alatt 3381 fonttal emelkedett, a napi átlagos áremelkedés mértéke pedig 68 fontra (mintegy 25 ezer forintra) tehető éves szinten.
Az éves inflációs trendben továbbra is élenjár London, ahol év/év alapon 21,8%-os a drágulás mértéke. Az áremelkedés tükrében több szakértő is indokoltnak tartja, hogy az örökösödési illeték jelenlegi 300 ezer fontos küszöbét 460 ezer körüli szintre emeljék, hogy kövesse a piaci változásokat.








