Néhány héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra az egyik magyar napilap a legdrágább és legolcsóbb ingatlanok rangsorát, a kilenc számjegyű árak azonban nem leptek meg senkit, sem az, hogy a több száz milliós ingatlanok a fővárosban, a budai hegyekben találhatók.
Ami azonban itthon természetes, az igencsak nagy port kavarna a tengerentúlon, az Egyesült Államokban ugyanis még egyetlen ingatlanértékesítési tranzakció esetében sem sikerült az amerikai álomnak számító kilenc számjegyű összeget kicsikarni a vevőből, persze dollárban és nem forintban.
Jelentkező akadt bőven az elmúlt években: 135 millió dollárért került például piacra egy aspeni ingatlan, a szaudi-arábiai hercegnek azonban nem sikerült ilyen áron megválni a "feleslegessé" vált rezidenciától.
Most azonban megtörhet a jég, a minap került ugyanis piacra minden idők legdrágább ingatlana az Egyesült Államokban, melyet a jelenlegi tulajdonos nem kevesebb mint 165 millió dolláros, vagyis 29,7 milliárd forintos áron szeretne értékesíteni.
A beverly hills-i ingatlant a néhai médiamágnás, William Randolph Hearst építette az 1920-as évek elején, a 2,6 hektáron elterülő ingatlan 6 különálló rezidenciával, négy házzal egy apartmannal és egy "házikóval" is rendelkezik, utóbbi szolgál a biztonsági személyzet szállásául.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nemesi kúria többek között azzal is büszkélkedhet, hogy ott volt a központja John. F. Kenedy 1960 választási kampányának, illetve a Keresztapa című filmben is több helyen feltűnnek a H-alakú épület egyes részei.
Abban az esetben, ha a jelenlegi tulajdonosnak, Leonard Rossnak sikerül a meghirdetett áron megválnia az ingatlanegyüttestől, közel 70 millió dollárral javíthatja meg a jelenlegi értékesítési rekordot: a telekom guru, Gay Winnick adott 94 millió dollárt hat évvel ezelőtt egy Bel-Air-i ingatlanért.








